4p

Hosszú idő után ismét növelni tudta eladásait Magyarországon a Richter, amely - hazánk mellett – elsősorban a FÁK-országokban és a volt szocialista államok egy részében vár bővülést az idei évben. A gyógyszeripari óriáscég a második negyedévben rekordszintű árbevételt és adózott eredményt ért el – igaz, ebben komoly szerepet játszott a forint gyengülése és a dollár jelentős erősödése is. Mfor.hu háttér.

Enyhe, nulla és öt százalék közötti árbevétel-növekedést vár a Richter csoportszinten  az idei évben euróban mérve, mondta el az első féléves gyorsjelentés alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatóján Bogsch Erik.

A gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója szerint a legnagyobb növekedés a FÁK-országokban várható, ezen belül az oroszoknál tíz, az ukránoknál húsz, az egyéb FÁK-államokban pedig tíz százalékos bővülést prognosztizált 2010-re.

Trendforduló a magyar piacon


Az orosz piac mellett a magyar piacra vonatkozó várakozását is javította a Richter: hazánkban idén forintban számolva mintegy öt százalékkal növekedhet a forgalom. Az első félévben 8,7 százalékos pluszt ért el a cég itthon, ami már csak azért is pozitív fejlemény, mivel az elmúlt esztendőkben folyamatosan csökkent a hazai árbevétel.

Bogsch Erik szerint a trendforduló egyrészt az idén bevezetett új termékeknek (például egy fogamzásgátlónak), másrészt az árak stabilizálódásának köszönhető. Utóbbiak ugyanis az elmúlt időszakban már elérték a lehető legalacsonyabb szintet, jegyezte meg a vezérigazgató.

Igaz, a hazai piac még így is csupán 12,6 százalékát adta a csoport összbevételének az első félévben. 2005-ben még mintegy harminc százalékos szeletet hasított ki a tortából, azaz hazánk csoporton belüli súlya - árbevételt tekintve - öt év alatt több mint felére csökkent.

Szintén bővülő árbevételt vár Bogsch Erik az EU9-ektől (az EU-hoz újonnan csatlakozott, többségében volt szocialista országoktól - a szerk.) - igaz, ezen belül a lengyel és a román értékesítés nulla-öt százalékkal zsugorodik majd. A cég európai eladásai összességében stagnálni fognak a tervek szerint.

Jelentős, 20-25 százalékos bevétel-visszaesést csupán az amerikai piacon jelzett előre Bogsch Erik.

Csúcsokat hozott a második negyedév

Ami az idei év már eltelt részét illeti, a csoport árbevétele vállalati rekordot jelentő 73,8 milliárd forintra kúszott az idei második negyedévben - ez meghaladja a Concorde elemzői által várt 69,2 milliárd forintos értéket, és minimális javulást jelez a tavalyi második félévhez képest is.



Az adózott eredmény 26,653 milliárd forintra ugrott a második negyedévben, ami szintén új csúcsnak számít. Ez több mint négyszer több a tavalyi második negyedévben realizált 6,2 milliárd forintnál, és túlszárnyalja a Concorde 23 milliárd forintos várakozását is.



Az egész félévet tekintve a csoport árbevétele 137,221 milliárd forintot (504,5 millió eurót) tett ki, ami 2,0 százalékos (euróban mérve 9,1 százalékos) bővülést jelent 2009 azonos időszakához viszonyítva.

Az üzleti eredmény 2010 első hat hónapjában 28,206 milliárd forint (103,7 millió euró) volt, ami 879 millió forinttal (3,2 százalékkal) magasabb a 2009 azonos időszakában elért összegnél. Az adózott eredmény 38,210 milliárd forintot (140,5 millió eurót) tett ki az első félévben, ami forintban mérve 37,9 százalékos (euróban számítva 47,6 százalékos) növekedést jelent a bázisidőszakhoz viszonyítva.

A Richternek jól jött a forint gyengülése 

Bogsch Erik az mfor.hu azon kérdésére nem kívánt válaszolni, hogy hozzávetőleg mekkora nyereséget terveznek az idei évre. Ezzel összefüggésben is kiemelte, hogy bár valóban jó eredményeket sikerült elérni az idei első félévben, ezek elsősorban a pénzügyi tevékenység megugró eredményének, valamint az Egyesült Államokban bevezetett nőgyógyászati termékkel összefüggő profitmegosztásból származó bevételnek és a Forest Laboratoriestól érkező, úgynevezett mérföldkőfizetésnek köszönhetőek. 

A pénzügyi tevékenység eredménye a 2009 első félévi 2,237 milliárd forintról 9,898 milliárd forintra nőtt az idei első hat hónapban, ennek azonban - mint arra a vezérigazgató is utalt - csaknem felét, 4,365 milliárd forintot a nem realizált tételek teszik ki. Az eredményekre összességében igen kedvezően hatott a forint jelentős gyengülése és a dollár számottevő erősödése a második negyedévben.

W. B.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!