2p

A fogyasztók óvatosabban költenek, ezért az idén szűkül a lapos képernyős tévék piaca, miután az ilyen készülékek forgalma az utóbbi időben afféle "jólétmutatóvá" vált a fogyasztói vagy afelé törekvő társadalmakban.

A plazmatévék kereslete az idén várhatóan csak öt százalékkal nő világszerte, miután tavaly 24 százalékkal nőtt a forgalom. Kisebb, de azért így is meredek visszaesés várható a folyadékkristályos (LCD) képernyőjű tévék keresletében: a gyártók idén 17 százalékkal többet értékesíthetnek, mint tavaly, miután tavaly 29 százalékkal nőtt a forgalom, a DisplaySearch ágazati piackutató cég új előrejelzése szerint.

Az előrejelzés azzal kapcsolatban jelent meg, hogy pénteki sajtóértesülés szerint a japán Panasonic Corp. visszafogja két új japán üzemének építését. Az eredetileg tervezettnél 20 százalékkal kevesebbet, 450 milliárd jent költ rájuk, vagyis kevésbé növelik a cég összkapacitását, írta a japán Nikkei üzleti napilap pénteken.

Az egyik üzemben plazmapaneleket gyártanak májustól, a másikban folyadékkristályos kijelzőket készítenek jövő januártól. A Panasonic a világ legnagyobb plazmatévégyártója a dél-koreai Samsung Electronics Co Ltd és az LG Electronics Inc. előtt.

A piacszűke konszolidációt is ösztönöz az ágazatban, mégpedig rossz feltételekkel. A Panasonic három héttel ezelőtt részvényenként 131 jenes, egyezményes ajánlatot tett a Sanyo részvényeire. A Panasonic összesen legalább 4,5 milliárd dollárt szán a Sanyo többségének megszerzésére.

A piaci helyzetre jellemző, hogy az ajánlat a szokástól eltérően nem felárat tartalmaz a Sanyo piaci értékéhez képest, hanem ellenkezőleg: közel 4 százalékkal kevesebbet ér a Sanyo előző záróáránál, dacára annak, hogy a Sanyo eddig ismert eredményei jók. Mindazonáltal a Sanyoban részes befektetési bankok kapva kaptak a lehetőségen, hogy pénzhez juthatnak: a Goldman Sachs rögtön közölte, hogy átadja Sanyo-részvényeit.

A Sanyo Electric Co Ltd. világelső az újratölthető elemek piacán. A Panasonic-Sanyo együttes a második számú japán elektronikai gyártó lenne a Hitachi Ltd. mögött.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!