A szakértők szerint egyébként akkor érdemes valakinek tovább képeznie magát, ha már többéves szakmai tapasztalatot szerzett. Nem előnyös startpozíció harmincévesen, több diplomával, viszont gyakorlati tapasztalatok nélkül elindulni. A jelenlegi álláspiaci helyzet elsősorban az első diploma után egy plusz gazdasági felsőfokú képzettség megszerzését indokolja.
A nyelvtudás korábban kivételezett helyzetet biztosított egy pozícióra való jelentkezéskor, ma az angol, esetleg a német nyelvismeret hiánya kizáró tényező egy komolyabb állásnál. Mint azt Fazekas Zsolt, a Hill International tanácsadója a Figyelőnek elmondta: 'Ha egy munkavállaló tovább szeretné képezni magát, érdemesebb az angoltudására koncentrálnia, mint új diplomát szereznie'.
Az, hogy folyamatosan haladunk a korral, és kihasználjuk a lehetőségeket a tanulásra, nem feltétlenül jelenti, hogy egyetemi vagy főiskolai végzettséget kell szereznünk. A Monster állásportál szakértője azt javasolja, olvassunk szakfolyóiratokat, járjunk tréningekre, konferenciákra.
Olvasóink többsége továbbra is tanul
A Menedzsment Fórum 'Folytat Ön tanulmányokat munka mellett?' szavazásának kérdésre mindössze az olvasók 4 százaléka válaszolta azt, hogy nem tartja a tanulást fontosnak. A legtöbben tehát tisztában vannak azzal, hogy naprakész és eladható tudással kell rendelkezniük. Egynegyedük, 24 százalékuk tanulna, ha lehetősége lenne rá. A fennmaradó 71 százalék különböző formáit választja a tanulásnak. Közel egyötöde a válaszadóknak, 18 százaléka tanfolyamokon, workshopokon képzi magát. Akik szavaztak, azoknak 46 százaléka esti képzésen vesz részt, 7 százalékuk pedig nappalin végez valamilyen szakot. Feltehetően most az esti- és levelező képzésben résztvevők némileg túlreprezentáltak a szavazásban, de így is érzékelhető, mennyire felértékelődött a felnőttkori tanulás.
Tanulás egész életen át
A munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalának összeegyeztetéséhez valamint a hazai alacsony foglalkoztatási szint emeléséhez elengedhetetlen, hogy minél többen tanuljanak a munkavállaló korúak közül.