A Budapesti Műszaki Egyetem Információs Társadalom- és Trendkutató Központjának (ITTK) felmérése szerint Magyarországon körülbelül 3 millióan használták a világhálót az elmúlt év végén, az internet-hozzáféréssel rendelkező háztartások számát pedig 600-690 ezer közé becsülték. Magyarország ezekkel az eredményekkel nem volt képes mérsékelni lemaradását az uniós tagállamok átlagához képest.
Az elemzés alapján decemberben az átlagos magyar internetező már negyedik éve használta a világhálót. A folyamatokra továbbra is egyfajta paradoxon jellemző: miközben a szélessáv részesedése az összes otthoni hozzáférésen belül 2005-ben 67 százalékosra nőtt, addig az új számítógép- és internetfelhasználók száma alig változott. Ebből adódóan az internetezők társadalmi összetételében sem történt érdemi változás.
Szélessávban Korea az első
Az ITTK a világ régióinak összehasonlítása alapján közölte: míg az unióban a népességet tekintve a szélessávú előfizetések közelítik a 11 százalékot, addig az USA-ban elérik a 13, Kanadában a 20, míg Japánban a 16, Koreában pedig a 30 százalékot. Magyarországon ez a mutatószám 6 százalék.
Az elemzés kimutatta, hogy továbbra is magas azoknak az aránya Magyarországon, akiknek nagyon kevés közvetlen kapcsolata van az információs társadalom jellegadó technológiai alaprendszerével, az internettel. A világhálót jelenleg egyáltalán nem használók több mint fele olyan háztartásban lakik, ahol sem internet, sem számítógép, sem internetező nincs.