2p

A munkaerőpiacon az történik, amire egy mély gazdasági visszaesés idején számítani lehet: csökken a foglalkoztatás és nő a munkanélküliség, amit a közfoglalkoztatási programok csak részben képesek ellensúlyozni. A június és augusztus közötti időszakban átlagosan 9,9 százalékra emelkedett a munkanélküliség, ami a Takarékbank elemzői szerint az év végéig 11 százalékra, jövő tavasszal pedig 11,5 százalékra emelkedhet. 2010 második felében azonban már javuló helyzetet várunk a munkaerőpiacon.

A június és augusztus közötti három hónapban a piaci konszenzusnak megfelelően átlagosan 9,9 százalékra emelkedett a munkanélküliség a május és július között mért 9,7 százalékról. Az egy évvel korábban mért adathoz (7,5%) képest 2,4 százalékponttal nőtt a munkanélküliség.

Egy év alatt 113 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, miközben 102 ezerrel nőtt a munkanélkülieké. Ez a munkaerőpiaci feltételek jelentős, de a rendkívül mély recesszió körülményei között korántsem meglepő romlását jelenti. Várakozásunk szerint a következő hónapokban tovább csökken a foglalkoztatás, a jelenlegi 3,8 millióról mintegy 3,71 millióra, áll a Takarékbank elemzésében.

A 90 ezres visszaesésnek azonban mintegy fele szezonális hatásokból fakad, azaz független a gazdasági válság következtében elszenvedett veszteségektől. A következő hónapok munkaerőpiaci folyamatait a magánszektor elbocsátásai határozzák majd meg (részint szezonális, részint ciklikus okokból), amit részben ellensúlyozhatnak a közfoglalkoztatási programok keretében teremtett közszférabeli munkahelyek.

Az év végén 11 százalékos munkanélküliségre számítanak, ami jövő tavaszig akár 11,5 százalékra emelkedhet. A jövő év végén 10,7 százalék körül alakulhat a munkanélküliségi ráta, azaz 2010 második felében éves összevetésben már némi javulás mutatkozhat a munkaerőpiacon. Az idén átlagosan 10,2 százalékos, jövőre átlagosan 10,8 százalékos munkanélküliségre számítanak az elemzők.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!