A leszállópályát 589 méterrel kellene meghosszabbítani ahhoz, hogy a világ legnagyobb utasszállítójának számító A 380-as teherszállító változata biztonsággal landolhasson rajta. Ehhez viszont útban van a neunfeldi főgát, emellett 20 helyi lakos telkét is fel kellene áldozni.
A 158 tulajdonos már korábban panaszt emelt a terv ellen, s ez most meghozta eredményét. Egy hamburgi bíróság ítélete értelmében a gátat nem szabad elbontani, s így a telkek sem sérülhetnek.
"A határozat miatt nincs biztosíték arra, hogy az A 380-as fogadásához szükséges építkezések a kitűzött határidőig, 2006-ig befejeződnek" - mondta el a Der Spiegelnek az Airbus Deutschland illetékese. A konszern egyúttal bejelentette, hogy fellebezni kíván az ítélet ellen.
Amennyiben a bíróság végül mégis az Airbus javára dönt, úgy a tulajdonosoknak telkeik kisajátításával kell számolniuk.
(Menedzsment Fórum)
Telektulajdonosok torpedózhatják meg az óriás Airbus landolását
Hamburgi telektulajdonosok sikerrel tiltakoztak az ellen, hogy a helyi repülőtér területük kárára hosszabbítsa meg a leszállópályát. Anélkül viszont a légikikötő nem tudja majd fogadni az óriás Airbus A 380-ast.