2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az árukat terhelő költségek egyre magasabbak. Ezen belül a szállítási költségek mindig is a legtöbb fejtörést okozó részt képezték a cégek gazdálkodásában. Ezt jól mutatják a szállítmányozásban mind elterjedtebb járatoptimalizációs szoftverek, amelyek valóban sok költséget takaríthatnak meg. Azonban nem elég csak a járatokat optimalizálni. A takarékosság szempontjából igen fontos az is, hogy mennyi fér el az adott áruból a szállító jármű rakfelületén.

És az sem elhanyagolható, hogy a rendszer bevezetése óta váltak a rakatméretek igazán pontossá. Az ennek is köszönhető 80-90 százalékos térfogat kihasználtság egyébként jónak mondható, és a cég számára a tervek szerint 4 százalékos fuvarköltség csökkenést eredményez majd.

Természetesen a járat optimalizáció és a térfogat kihasználás együtt eredményezi ezt a csökkenést. A tapasztalatok szerint egyébként a járat optimalizáció nagy előnye, hogy költségekben, és nem útvonalban optimalizál. Előfordult, hogy egy adott járat hosszabb útvonalat tett meg, és vizsgálták ennek az okát. A vizsgálat során aztán kiderült, hogy az útvonal valóban hosszabb volt, ám ennek ellenére a költségek alacsonyabbak voltak, mintha a járat a rövidebb útvonalat használta volna.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!