Együttműködési megállapodást kötött egymással a luxemburgi székhelyű RTL és a kínai állami televízió. Ennek részeként a németek szakmai továbbképzést tartanak távol-keleti kollégáik számára.
Az RTL az első olyan magántulajdonban lévő televíziós csatorna, amely kész kooperálni a kínai közszolgálati adóval (CCTV). Az erre vonatkozó szándéknyilatkozatot a főszerkesztők hétfőn írták alá Pekingben.
A CCTV reméli, hogy profitálni tud majd a német adó tapasztalataiból és a jövőben a jelenleginél versenyképesebb lesz. Erre annál is inkább rászorul az állami csatorna, mivel a tartományi, illetve a műholdon fogható hongkongi adók képében már most is konkurenciával kell szembenéznie a piacon.
Első lépésként Hans Mahr főszerkesztő, Peter Kleppel, az RTL híradójának műsorvezetője és Detlef Sold technikai vezető tartott szemináriumot a CCTV vezetőinek és 450 munkatársának. A továbbképzés során a hír mint műfaj, a menedzselés, a programtervezés és a legújabb televíziós trendek témaköre került szóba, emellett az előadók a siker legfontosabb feltételeit is felvázolták.
Ezenfelül a két fél megállapodott abban, hogy a jövőben hírszolgálataik megosztják egymással szóbeli és képinformációikat, valamint az új programok kifejlesztése során is kooperálni fognak egymással, számol be a Süddeutsche Zeitung.
A legnagyobb európai televíziós konszernnek számító, 24 csatornával összesen 9 országban jelen lévő RTL a kínai televízióban érdekes partnerre lelhet, hangsúlyozták hivatalos források.
A csatorna mögött álló Bertelsmann-csoport már korábban kinyilvánította, hogy Kínában érdekeltségei növelésére és kiépítésére törekszik.
(Menedzsment Fórum)
Tévézésre tanítja a kínai közszolgálati adót a német RTL
Együttműködési megállapodást kötött egymással a luxemburgi székhelyű RTL és a kínai állami televízió. Ennek részeként a németek szakmai továbbképzést tartanak távol-keleti kollégáik számára.