Rohamosan terjed a munkavállalók szűrése a szigetországban: a munkaadók a drog- és alkholfogyasztást ellenőrzik mind több helyen. A TUC főtitkára, Brendan Barber úgy vélekedik, tévedés azt gondolni, az alkalmazottak ellenőrzésére használt tesztek elterjedése növelni fogja a brit cégek produktivitását, eredményességét, vagy a munkabiztonságot.
A drogtesztek bevetése teljesen indokolatlan a legtöbb munkahelyen: nincs szükség arra, hogy ilyen téren is ellenőrizzék, 'tiszták-e' a dolgozók. Azoknak a beosztottaknak az esetében releváns a tesztelés, akik biztonsági szempontból kulcspozícióban dolgoznak. Emellett a szakszervezet véleménye szerint támogatást illetve segítséget kellene nyújtania a munkáltatónak azok számára, akikről bebizonyosodik, hogy használnak kábítószert.
A kormányzatnak szabályoznia kellene, milyen módon, milyen körülmények között használható a drogteszt a munkahelyeken, illetve a teszteket gyártó vállalatok tevékenységét is ellenőrizni kellene, vélik a brit érdekvédők. A vállalati policy-be be kell építeni a szigorúan szabályozott eljárását a munkatársak szúrésének. Jelenleg a drogteszt puszán időpocsékolás, emellett pedig az eljárás sérti a személyiségi jogokat, szögezi le a TUI.
(Menedzsment Fórum)
Tiltakozik a brit szakszervezet a drogtesztek ellen
Közleményt adott ki a drogtesztek munkahelyi használatával kapcsolatban az Independent Inquiry into Drug Testing at Work. Az alapvetően elítélő véleményt megfogalmazó publikáció megjelenését üdvözölte a vezető brit szakszervezet.