A pénteki Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülése után kiadott VDSZSZ közlemény szerint több ezres csoportos létszámleépítésre készül a MÁV jövőre, mivel a munkáltató nem hajlandó aláírni a szakszervezetekkel a foglalkoztatási megállapodás kiegészítését 2010-re vonatkozóan.
A kiegészítőben az szerepelne, hogy munkáltatói felmondás esetén a dolgozó nem vasúti munkakörre szóló átképzésben is részt vehetne a munkáltató által támogatott formában, amely az idén mindössze néhány munkavállalót érintene.
A vasúttársaság azonban a kiegészítő megállapodás megkötését csak az idei évre tartotta elképzelhetőnek. Mindebből egyértelmű, hogy a MÁV jövőre is folytatni kívánja a vasutas munkahelyek ezreinek felszámolását - írja a VDSZSZ.
A MÁV nem kívánta kommentálni a VDSZSZ közleményét, de a többezres létszámleépítésről szóló híresztelést teljesen alaptalannak nevezte.
MTI/Menedzsment Fórum