2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Mintegy 3.000 új munkahely jöhet létre az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) most induló, rugalmas foglalkoztatást lehetővé tevő projektje keretében - mondta Budai Balázs, a kivitelező Telework Budapest Konzorcium vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A közel két és fél milliárd forintos beruházással megvalósuló projekt célja egy olyan új szolgáltatási modell kialakítása, amelynek keretében 150 rugalmas és távmunkában végezhető szakmát fejlesztenek és alakítanak át.

A projekt kivitelezője a Telework Budapest Konzorcium, amelyet az ÁFSZ közbeszerzési eljárás keretében választott ki.

Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) szakállamtitkára elmondta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a részmunkaidős foglalkoztatottak aránya Magyarországon mindössze 5 százalék, valamint a távmunkában és e-munkában foglalkoztatottak aránya is alulmúlja az európai uniós átlagot, ezért fontos a most induló program.

Az SZMM szakállamtitkára elmondta, hogy a válság még inkább ráirányíthatja a figyelmet az atipikus foglalkoztatási formákra, így erre a programra is. Hozzáfűzte: a projekt jobb munkaszervezésre késztetheti a vállalatokat is, illetve a munkaszegény körzetekben élőknek, és a megváltozott munkaképességűeknek is rendkívül nagy esélyt jelent a részvétel. Kiemelte: a kormány elkötelezett a rugalmas munkaformák elterjedése iránt, és 2010-ben is meghirdetnek egy távmunka-fejlesztési - évente 800-1.000 új távmunkás munkahelyet létrehozó - programot.

Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) főigazgatója elmondta, hogy a programnak egy megalapozó kutatás is része, ahol számba veszik a rugalmas foglalkoztatás jó gyakorlatait, az elhelyezés után pedig a munkaerő utókövetését is elvégzik.

A projekt keretében a kialakított új szolgáltatási modellt az ÁFSZ rendszerébe is beépítik, ettől pedig azt remélik, hogy az ÁFSZ élenjáróvá válik a rugalmas foglalkoztatási formák terjesztésében és rugalmas munkahelyek teremtésében a magyar munkaerőpiacon.

A program 2010.december 31-ig tart, a részvétel minden munkaadói szervezet és munkavállaló számára nyitott, az érdeklődők a www.rugalmas.hu honlapon tájékozódhatnak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!