Munka közben Nagy-Britanniában az elmúlt évben 376 ezren szenvedtek el valamilyen sérülést, derül ki a British Crime Survey tanulmányából.
1999-hez képest a munkakörrel össszefüggő agresszív cselekmények 27 százalékkal csökkentek.
A felmérés szerint az incidensek egyharmadánál közrejátszott valamelyik, vagy mindkét fél alkoholfogyasztása.
A sérülések a technológiai és a tudományos szektorban dolgozók körében fordulnak elő a legritkábban. Nagyobb veszélynek vannak kitéve a rendőrök, és az egészségügyben dolgozók.
Az elemzők szerint a munkáltatók kötelessége, hogy felkészítsék a dolgozókat az esetleg előforduló veszélyes szituációk kezelésére. A munkahelyeknek kell megvédeniük az alkalmazottakat, hogy minél kisebb esélye legyen annak, hogy munkájuk során erőszakos cselekmény áldozatai lesznek.
A brit kormány is igyekszik támogatni azokat, akik veszélyes munkakörben dolgoznak. Mintegy 15 millió fonttal támogatták például a kisebb üzletek biztonságtechnikai felszerelésének javítását, hogy az eladókat megvédjék a támadásoktól.
Kapcsolódó anyagok
Ne haljon meg a munkahelyén!
A hétvégi munka a legveszélyesebb
Többszázezren sérültek meg munkahelyi incidensben
Munka közben az elmúlt évben 376 ezren szenvedtek el valamilyen sérülést, derül ki a British Crime Survey tanulmányából.