3p

Az ez évi kampány egyik új tendenciájának tekinthető, hogy „beszűkült” a piac, és a díjakban nem mutatkoztak olyan nagy különbségek, mint az elmúlt években – áll a CLB biztosítási alkuszcég közleményében. Ennek hatása abban is lemérhető, hogy a piaci szereplők között kiegyenlítődött a verseny, nem voltak nagy vesztesek illetve nyertesek.

Az elmúlt évhez képest jóval nagyobb szeletet hasítottak ki az online alkuszok a kgfb-kötésekből: a tavalyi 25 százalékkal szemben az idén már egyharmadot is elérte az arányuk - olvasható a cég által készített elemzésben. Azt is tapasztalni lehetett, hogy a kisebb biztosítók is erős marketinggel jelentek meg, a nagyok pedig még nagyobb hangsúlyt fektettek a kommunikációra, új csatornákat nyitva próbáltak még jobban megjelenni, és értékesíteni a saját szolgáltatásaikat.

Az egyéb kiegészítő szolgáltatások még mindig nem hangsúlyosak, változatlanul az ár számít leginkább a szerződések kötésénél - olvasható az elemzésben. A cég szakemberei szerint sokan még mindig nincsenek tisztában a kötelező biztosítás, mint termék vagy szolgáltatás sajátosságaival, és számos kérdés érkezett a társasághoz a kártörténeti igazolás, a felmondás-újrakötés határidejével kapcsolatban, és voltak, akik a reklamációk, az ügyintézés nehézségeire hívták fel a figyelmet.

Évközi kötések: az online visszaszorul

Érdekes tendenciának tekinthető ugyanakkor, hogy az autósok árérzékenysége a novemberi váltáskor ütközik ki: az évközi kgfb-szerződések átlagosan 55 ezer forintra köttettek, ami jóval meghaladja a novemberi váltás átlagdíját. Ennek okát abban látják az elemzők, hogy év közben jóval kevesebben használják az online alkuszok összehasonlító díjtáblázatait, s az egyes autókereskedések is csak néhány piaci szereplő termékeit kínálják.

A kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási (kgfb) szerződésüket november végéig felmondóknak december végéig van lehetőségük arra, hogy egy másik biztosítónál megkössék szerződésüket. Igaz, ez a végeredményt illetően komolyabb változást nem hoz, az idei kgfb-kampány nyertesei között a Köbe, a Signal, az Uniqa és a MÁV található - áll az elemzésben.

A biztosítóváltóknak nem szabad figyelmen kívül hagyniuk, hogy a régi biztosítójuktól bonus-malus igazolást kell kérniük, mert a kiválasztott új biztosító csak ez alapján tudja elismerni a már megszerzett kedvezményeket - hívja fel a figyelmet Mestyán András, a CLB ügyvezető igazgatója. Ha az új szerződés megkötésekor nincs az ügyfélnek kártörténeti igazolása, úgy A0 besorolást kap, s ha 90 napon belül se juttatja el az igazolást, akkor az új biztosító visszamenőleges hatállyal a legrosszabb, M4 fokozatba sorolja. Az igazolás utólagos bemutatásával azonban visszamenőlegesen kötelesek a besorolást a bónuszigazolásnak megfelelően módosítani - teszi hozzá a közlemény.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!