2p

Váratlan fordulatot vett Belgiumban az elmúlt hetek legnagyobb botrányának számító ügy, a Volkswagen brüsszeli gyáránál bejelentett nagyarányú elbocsátás: míg két héttel ezelőtt a dolgozók felháborodottan tüntettek a gyárkapunál, most hosszú, tömött sorokban állnak ugyanott, hogy feliratkozhassanak az önként távozók listájára.

A Le Soir című belga lap keddi számának beszámolója szerint egy nap alatt 700 dolgozó írta alá az önkéntes felmondásról szóló nyilatkozatot. Az ok egyszerű: az így távozók különlegesen magas, beosztástól és a munkában töltött évek hosszától függő, de legalább 25 ezer eurós (6,4 millió forint) végkielégítésre számíthatnak. A maximum pedig 144 ezer euró (több mint 37 millió forint) lesz.

Mindez bruttó összeg, de a kormány megígérte, hogy segíteni fog, s így ötven százalék helyett csak 35 százalékos adót vetnek majd ki a végkielégítésre. Az önkéntes távozás lehetőségével egyébként összesen 1500-an élhetnek. Maguk a szakszervezetek is elismerték, hogy nem számítottak ilyen magas végkielégítésre.

A cégvezetés gesztusát nyilván az magyarázta, hogy szeretnék lecsillapítani az elbocsátás miatt felkorbácsolódott szenvedélyeket: ezért azután a végkielégítés összegét nem a belgiumi, hanem a németországi gyakorlathoz igazították. Ezzel a lépéssel viszont a beszállítók alkalmazottai váltak dühössé: ugyanis a gyár létszámcsökkentése, a következő két évre várható termelésvisszafogása őket is rosszul érinti, náluk szintén lesznek elbocsátások, viszont ők nem számíthatnak kiemelt végkielégítésre.

Belgiumban három héttel ezelőtt került nyilvánosságra, hogy a nagy német autógyártó konszern, a Volkswagen vezetése úgy döntött: jelentősen csökkenti a cégcsoport brüsszeli gyárának termelését, s az ott összeszerelt Golfok gyártását áttelepíti. A különböző bejelentések 3700-4000 ember elküldéséről szóltak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!