2p

Nagy eltérések vannak a felső vezetői fizetések között a közép- és kelet-európai térségben, irja a a Watson Wyatt LLP elemzése nyomán a Világgazdaság. Különösen figyelemreméltó, hogy az orosz csúcsmenedzserek a Watson Wyatt szerint nemcsak az új EU-tagországokban, hanem a Nyugat-Európában dolgozó társaiknál is többet keresnek.

A személyzeti tanácsadó cég közel ezer, 22 felső vezetői kategória javadalmazását elemzte. Mint kiderült, míg egyes új tagállamok, főként Lengyelország immár megközelítik e téren az EU-s szintet, addig a térség legtöbb országa még jóval hátrébb tart a felzárkózásban.

Az elemzők kiemelték, hogy míg a nyugat-európai felső vezetők az adók és különböző járulékok levonása után átlagban 108 ezer eurót visznek haza évente, addig orosz kollégáik fizetése ennél magasabb. Az orosz gazdaság javuló mutatói mellett közrejátszik, hogy a moszkvai kormány ráadásul egyetlen, 13 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot érvényesít, így a nettó összeg különösen magasnak tűnik más országokkal összevetve. Részben a magas vezetői javadalmazásoknak köszönhető, hogy a Forbes magazin listáján nem kevesebb mint 36 orosz milliárdos szerepel, akik szinte kivétel nélkül Moszkvában élnek, olvasható a Világgazdaság cikkében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!