A mobil-előfizetések száma 2009. harmadik negyedévében 107 ezerrel 11,8 millióra csökkent az előző három hónaphoz képest, az internet-előfizetések állománya ugyanakkor 165 ezerrel, 2,6 millióra emelkedett.
Éves összehasonlításban 2009. július-szeptember között a mobilpiac 11 ezer előfizetéssel, az internet-előfizetések pedig 19 százalékkal állnak magasabban 2008 ugyanezen időpontjához képest.
A második negyedévben 335 ezerrel csökkent a mobil-előfizetők száma az előző negyedévhez képest, számuk június végén 11,9 millió volt. Az internetpiac bővült, az előfizetések száma 2009 második negyedévében március végéhez képest 120 ezerrel emelkedett.
A KSH közleményében hangsúlyozza: a telefonbeszélgetések időtartamának 76 százalékát indították mobiltelefonokról, miközben a vezetékes vonalak száma tovább csökkent a kábeles telefonálás pedig egyre népszerűbb. A mobilhálózatban a negyedév folyamán 2 százalékkal kevesebb hívást kezdeményeztek, mint az egy évvel korábbi időszakban, eközben 4 százalékkal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő.
Az előfizetéseken belül a havidíjas csoport ismét bővült, de a feltöltőkártyás előfizetések száma egy év alatt nagyobb mértékben, 382 ezerrel esett. A negyedév végén 100 lakosra 118 mobil-előfizetés jutott. Egy előfizetésre átlagosan 354 percnyi beszélgetés jutott, egy hívás átlagos hossza 2,1 perc volt.
A vezetékes vonalakról indított hívások száma 11 százalékkal, időtartama 10 százalékkal csökkent az előző év harmadik negyedévéhez képest. A KSH szerint a visszaesés hátterében a mobilforgalom emelkedése, valamint az egyre inkább terjedő ingyenes internetes telefonálási lehetőség áll.
Az internet-előfizetések 60 százaléka széles sávú technológiához kötődik, ez a szolgáltatási terület 2008 szeptembere óta 5 százalékkal bővült. A vezeték nélküli kategória növekedése jóval nagyobb mértékű, 44 százalékos. Az összes előfizetés majdnem 30 százaléka mobilinternetre szól.
Az internetszolgáltatók száma az idei harmadik negyedévben 19 darabbal 380-ra csökkent az előző évhez képest. A piac koncentráltságát mutatja, hogy az előfizetések 90 százalékát 20 cég tudhatja magáénak. Dinamikusan nőtt ugyanakkor az egyre inkább megfizethető mobilinternet, melynek növekedése 54 százalékos volt. Az összes internet-előfizetés 30 százaléka a mobil kategóriába tartozott, részaránya egy év alatt 7 százalékponttal növekedett.
A széles sávú internetre történő előfizetések száma 5 százalékkal nőtt egy év alatt. Az optikai internetet is magában foglaló egyéb kategória egyelőre nem képvisel nagy részarányt, de éves viszonylatban két és félszeresére bővült ezen előfizetések száma. Az internetszolgáltatásokból származó nettó árbevétele a harmadik negyedévben 2 százalékkal 37,1 milliárd forintra nőtt az előző évhez képest.
MTI/Menedzsment Fórum