Az európai, közel-keleti és afrikai térségre kiterjedő vizsgálat szerint a múlt évben az összes megjelenés közel negyven százalékát tették ki az ilyen típusú hirdetések. A magasabb vizuális élményt nyújtó - és esetenként más multimédiás eszközöket is használó - kampányok hatékonysága a mérések szerint magasabb, mint a hagyományos bannereké, amelyek még mindig a megjelenések 52,3 százalékát adják. A rich média térnyerése és az utolsó negyedévben produkált 43 százalékos bővülés arra utal a szakemberek szerint, hogy a közeljövőben az ilyen hirdetési típusok lehetnek a dominánsak.
Ami a hazai piacot illeti, információink szerint a megrendelések nagyobb részét kitevő ügynökségi munkák szinte mindegyik rich mediás. Mint azt a közelmúltban Novák Péter a Magyar Reklámszövetség internet tagozatának vezetője lapunknak elmondta, a hazai piac 2,2-2,3 milliárd forintos volt a múlt évben, miután 2003-ban hozzávetőleg negyven százalékos növekedést produkált. Az idei kilátásokat is pozitívan értékelte a szakember, becslése szerint 30 százalékos növekedésre lehet számítani.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
2,3 milliárd forint internetes reklámokra
Microsoft: pop-off
Kedvencek és trendek
Tovább tart a rich media térnyerése
Egyre inkább jellemző az online kampányokra a magasabb technikai szinvonalat jelentő rich media technológia használatat, állapította meg a Double Click tanulmánya.