A cég vezetése szerint nagy esély van arra, hogy sikerrel szerepeljen a Telecom Montenegro privatizációs pályázatán.
Mint ismert, a német cég az általa 60 százalékban birtokolt MATÁV-on keresztül képviselteti magát. A pályázati kiírásban a Telecom Montenegro két leányvállalata, a Monet mobiltelefon-szolgáltató és az Internet Montenegro internetszolgáltató is szerepel majd, mindhárom vállalatból közel 60 százalékos állami tulajdonrészt adnak el. A német cég elsősorban a 420 ezer ügyféllel rendelkező Monetot tartja a "csomag" legértékesebb részének, írja a német Manager Magazin.
További terjeszkedési célpontnak számít Lengyelország, ahol a PTC-t szeretné megkaparintani a Deutsche Telekom. Szlovákiában leányvállalatuk, a helyi Slovak Telecom révén terjeszkednének a németek és a Eurotel nevű mobilszolgáltatót szeretnék teljesen megszerezni, Csehországban pedig a Cesky Telecom tervezett eladásánál kívánnak jó pozíciókat szerezni.
Emellett, mint ismert, a közelmúltban hírek röppentek fel arról, hogy a konszern a MATÁV-ban eddig birtokolt 60 százalékos részesedését is növelni szeretné.
Az igazán nagy fogásnak azonban továbbra is az orosz piac ígérkezik, amelyen a Deutsche Telekom az Oroszországban, Fehéroroszországban és Ukrajnában is jelen lévő MTS mobilszolgáltató révén képviselteti magát.
A kereslet fellendülését és a lehetőségek nagyságát jelzi, hogy míg 2003 első negyedévében "csupán" 9,42 millió ügyfelet tudhatott magáénak az orosz cég, addig 2004 első negyedévének végére ez a szám 19,12 millióra emelkedett.
(Menedzsment Fórum)
Tovább terjeszkedne Közép- és Kelet-Európában a Deutsche Telekom
A német konszern a montenegrói, a szlovák, a cseh és a lengyel telekommunikációs piacon szeretne terjeszkedni, emellett magyarországi részesedését is növelné. A legnagyobb reményeket azonban az óriás orosz piachoz fűzi.