2p

Havi egymillió látogatóra számítanak az Auchan hipermarketek mellett felépülő új üzletközpontok. Egyelőre két, később ötnél több stripmall áruházat épít a dunakeszi és a soroksári Auchan mellett az Ablon Kft., írja a Világgazdaság.

Havi egymillió látogatóra számítanak az Auchan hipermarketek mellett felépülő új üzletközpontok. Egyelőre két, később ötnél több stripmall áruházat épít a dunakeszi és a soroksári Auchan mellett az Ablon Kft., írja a Világgazdaság.

Az Auchan Magyarország Kft. úgy tájékoztatta a Világgazdaságot, az áruházaik melletti 40-50 hektáros földterületen óriási bevásárlóközpontokat kívánnak létrehozni. A francia hipermarket-lánc ingatlanfejlesztő cége két évig tartó tárgyalás után állapodott meg az Ablonnal. Az épülő stripmallok vonzóak lehetnek a kereskedelmi vállalatok számára, mivel 15-20 százalékkal alacsonyabb bérleti díjakat kínálnak, emellett nemigen van 2-3 ezer négyzetméteres üzletek számára hely a meglevő magyar üzletközpontokban. Ez a lehetőség ugyanakkor segítheti újabb külföldi cégek magyarországi megtelepülését.

Előrejelzések szerint a következő három évben a meglevő 47 üzletközpont és 63 hipermarket mellett további 8-10 bevásárlóközpont épül fel, jellemzően Budapesten és környékén, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!