1p

A Borsodi Sörgyár a tavalyi évben 2,2 millió hektoliter sört értékesített, amellyel továbbra is a hazai sörpiac vezetője, árbevétele elérte a 38,8 milliárd forintot. A cég legsikeresebb terméke a Beck’s volt, melynek eladása 241 százalékos volt az előző évihez képest.

Derek Hopkins vezérigazgató

A tavalyi év komoly nehézségeket okozott a sörpiac valamennyi szereplője, így a Borsodi Sörgyár Zrt. számára is. Az olcsó import termékek már nem csak a német piacról kiszorult dobozos kiszerelésben, hanem üvegben is megjelentek a boltok polcain. Ennek hatására a hazai gyártású, a fogyasztók körében kedvelt márkák árai sem tudtak a költségek növekedésének arányában alakulni - derül ki a cég közleményéből.

A prémium termékkörbe tartozó Becks eladásai jelentősen növekedtek nemcsak az 2004-hez képest, hanem a 2005-re tervezett mennyiséghez képest is. Jelentős figyelmet érdemlő tendencia ez, hiszen a márka nagyon erős piaci versenyben tudta ezt az eredményt elérni. Ez részben annak köszönhető, hogy Magyarországon a német sörök elismertsége még mindig rendkívül magas.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!