2p

Ismét csak a PeopleSoft igazgatóságának ellenállásába ütközött az Oracle, mivel a jelentősen megemelt felvásárlási ajánlatukat is kevesli a menedzsment.

A PeopleSoft igazgatótanácsa azt javasolja a részvényeseknek, hogy utasítsák el az Oracle újabb ajánlatát. A vezetők azzal érvelnek, hogy a most kínált részvényenkénti összeg ugyan jóval meghaladja a tőzsdei árfolyamot, ám még mindig nem tükrözi a PeopleSoft valódi értékét.

Mint arról beszámoltunk az Oracle Corp. február elején jelentette be, hogy a korábbi 19,5 dolláros részvényenkénti ajánlatát 26 dollárra emeli. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta az Oracle elnök-vezérigazgatója, Larry Ellison, hogy ez a cég utolsó ajánlata a PeopleSoft részvényeseinek. Az ár mellesleg igen kecsegtető, hiszen közel 20 százalékos prémiumot tartalmaz a korábbi tőzsdei kurzushoz képest.

A szakertők szerint a menedzsment mostani elutasítása után a végleges döntés a PeopleSoft márciusi közgyűlésén dölhet el. Akkor kívánja ugyanis az Oracle az igazgatótanácsban átvenni a hatalmat az időközben megszerzett részvények segítségével. A nyolc fős igazgatóság felére tart igényt előzetesen az Oracle, de javasolni fogják, hogy bővítsék az igazgatótanács létszámát 9 főre, természetesen az általuk delegált taggal.

Kapcsolódó anyag
Emeli a tétet az Oracle

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!