2p

Több felmérés is kimutatta, hogy 2006 márciusában több mint 185 milliárd online reklámfelületet adtak bérbe. Ez majdnem kétszer több, mint az egy évvel korábbi 97 milliárd és csaknem 31 százalékkal több, mint a februári 141 milliárd.

Az egyik ilyen felmérés szerint a megkérdezett reklámszakemberek 72 százaléka nyilatkozta azt, hogy ügyfeleik jóval többet költöttek az első negyedévben. Ebből több mint negyven százalékuk jelzett 10 százaléknál magasabb növekedést. A megkérdezetteknek csak hat százaléka számolt be a megrendelések számának a visszaesésről. Az árak emelkedésének köszönhetően a visszaesés hatása nem volt jelentős - írta az eMarketer.

A trend hazánkban is megfigyelhető, hiszen az idei év első három hónapjában a hazai internetes hirdetési piac megközelítette az egymilliárd forintos határt.

2006 első negyedévében a Magyar Online Hirdetési Indexben (MOHI-ban) résztvevő nyolc szervezet (Habostorta, HáziPatika, Index.hu, Napi Online, Portfolio.hu, Ringier Online, Sanoma Online, T-Online [origo] portfolió) reklámbevétele 939 millió 411 ezer forint volt, ami 70 százalékot meghaladó növekedés a tavalyi azonos időben mért 550 millió 200 ezer forinthoz képest - írta korábban az mfor.hu.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!