Elsősorban a kávéház miatt vette meg 1997-ben a felújításra szoruló épületet a vállalkozó, a befektetés pedig most hozta meg gyümölcsét. Tárgyalások után a Punto Fa nevű spanyol ingatlanbefektető cég vásárolta meg az épületet. Az ügyletet nehezítette, hogy Somody ragaszkodott a kávéház további üzemeltetéséhez, így mindkét félnek kompromisszumokat kellett tennie.
Húszéves szerződést kötöttek, ennek értelmében a bérleti díj az első évtizedben jóval a piaci ár alatt marad, a második tíz esztendőben pedig fokozatosan piaci szintre emelkedik. Korábban a Népszabadság úgy értesült, az épület több száz millióba került Somodynak, csak a kávéház felújítására pedig háromszázmilliót költött. Mivel a kávéház üzletileg stabilan működik, így biztosítva van a jelenlegi színvonal és célkitűzések megtartása.