A mind súlyosabb fennakadás a legnagyobb forgalmú brit repülőteret, vagyis a londoni Heathrow-t érinti leginkább, mivel itt a legsűrűbb a köd egész Angliában. A Heathrow-t használó legnagyobb légitársaság pedig a British Airways, vagyis ennek a cégnek a forgalmában a legnagyobb a kiesés.
A társaság szerdai londoni közleménye szerint a törléseket és a késéseket az okozza, hogy a repülésirányítás a rossz látási viszonyok miatt erősen korlátozta a Heathrow-n le- és felszállni engedett járatok óránkénti számát. Az ilyen körülményekre vonatkozó repülési szabályok szerint meg kell kétszerezni az egyes érkező és induló gépek közötti távolságot, vagyis a repülőtér kapacitásának felével tud csak működni.
Heathrow-n normális időjárás esetén átlagosan 55 másodpercenként száll le és fel egy-egy repülőgép. A BA szerda esti közlése szerint a cégnek a Heathrow-ról induló négyszáz aznapi rövid távú járatából 223-at kellett törölni; a csütörtöki, ugyancsak 400 rövid távú járatból szerda estig 180-at töröltek, köztük az összes belföldit.
A törlendő járatok kiválasztásában a fő meggondolás az, hogy a belföldi, illetve a párizsi és a brüsszeli úticélok vonattal, vagy közúton is elérhetők. Jelentősen érintette a felfordulás szerdán a társaság budapesti járatait is. A British Airways Budapestről Heathrow-ra közlekedő délelőtti járata, amelynek menetrend szerint 10:05 órakor kellett volna megérkeznie, helyi idő szerint 12:30 órakor szállt le Heathrow-n.
A menetrend szerint 14:30-ra várt délutáni járat 18:40-kor szállt le, a harmadik budapesti BA-járatot pedig, amely 20:00 órakor érkezett volna, törölték. Más európai városokból is több órás, esetenként félnapos késésekkel érkeztek a BA és más légitársaságok járatai. A sűrű köd éppen a karácsony előtti hatalmas forgalom idején borította fel a menetrendet; ebben az időszakban csak a Heathrow-n naponta több mint 200 ezer utas fordul meg. A repülőtér tavaly egész évben 67 millió utast indított és fogadott.
Az időjárás több más nagy-britanniai repülőtéren is fennakadásokat okozott; késések és járattörlések voltak Cardiffban, Bristolban és Liverpoolban. Anglia déli részét napok óta mozdulatlan, fagyos levegő borítja, amelynek alsó rétegeiben napról napra sűrűbb a köd.
MTI / Menedzsment Fórum