Az új ügyvezető igazgatónő széleskörű szakmai tapasztalattal és ismeretekkel rendelkezik mind a dohányipari kérdéseket, mind pedig az iparág uniós helyzetét illetően.
Szakmai karrierjét 15 évvel ezelőtt a Rothmans európai nagyvállalatainál kezdte, ahol marketing vezetőként elsősorban piackutatási és elemzési, illetve termékfejlesztési kérdésekkel foglalkozott.
Amszterdamban 1999-ben a Rothmans Nederland BV marketing igazgatójaként fontos szerepe volt az év egyik legnagyobb nemzetközi összeolvadásaként emlegetett BAT-Rothmans egyesülés előkészítésében és megvalósításában. Ezt követően 1999-2001 között Hollandiában kereskedelmi marketing és elosztási igazgatóként dolgozott, majd a British American Tobacco holland vállalatának ügyvezető igazgatójává nevezték ki. Magyarországon 2003-tól a vállalat marketing tevékenységét irányította.
Pauline Stam nemcsak nyitott az európai kultúrák iránt, hanem jól is ismeri azokat. Anyanyelvén kívül négy nyelven beszél. Humán és művészeti érdeklődése mellett jelentős tapasztalatot szerzett az értékesítés, a marketing, a szervezetfejlesztés és a vállalatok stratégiai irányítása terén.
Új igazgató a BAT Hungary élén
Változás történt a piacvezető dohányipari cég élén. A British American Tobacco Hungary első számú vezetői posztját januártól a holland Pauline Stam tölti be.