Az Idegenforgalmi Ügynökségek Országos Szövetsége (ANAT) üdvözölte a változást, s nyilatkozatában olyan jelentős eseménynek minősítette, amely különleges esélyt ad a vállalkozóknak és az ügyfeleknek egyaránt. Az ANAT óriási lehetőségeket lát a romániai gyógyfürdő-turizmus európai forrásokból történő finanszírozására, valamint az utóbbi időben komoly visszaesést produkáló tengerparti üdültetések régi fényének visszaállítására. A román kormány programja kiemelt területként foglalkozik az idegenforgalommal.
Az Idegenforgalmi és Utaztatási Világtanács jelentésében Románia a 2006-2015-ös időszakra vonatkozó prognózis tekintetében a negyedik helyen áll a turisztikai kereslet emelkedési rangsorában, évi 7,9 százalékos növekedéssel. 2005-ben a beutazó külföldiek 845 millió eurót költöttek keleti szomszédunknál.
A Curierul National beszámolója szerint a román idegenforgalom nemzetközi elismerését jelzi, hogy az Unió idegenforgalmi szakembereinek éves közgyűlése a múlt héten az ANAT első emberét, Gheorghe Fodoreanut és helyettesét, Lucia Morariut egyhangú szavazást követően beválasztotta az Európai Unió Idegenforgalmi és Utaztatás-szervező Szövetségei Csoportjának (ECTAA) vezetőségébe.