A világ legnagyobb piacán az USA-ban a németek a korábbiaknál jóval óvatosabbak. A T-Mobile tengerentúli részlege a korábban Voicestream Wireless néven működő vállalat ugyan 24 százalékkal növelte forgalmát az idei év első kilenc hónapjában, ám az elemzők szerint ez a piac is viharosan közelít a telítettség felé. Ez pedig a konszolidáció kérdését vetheti fel, amely során kétféle lehetőség adódik a németek előtt. Felvásárolni kisebb regionális szolgáltatókat, vagy összefogni a piacvezető AT&T Wireless-szel. Ez utóbbi esetben a piaci pozíciójuk ugyan jelentősen erősödne, ám a közös vállalatban kisebbségbe kerülhetnek.
Kérdéses a szakértők szerint, az is, hogy a németországi piacokon kívülről meddig tud még a korábbi évekhez hasonló látványos eredménynövekedést elérni. A kelet-közép-európai piacok ugyanis hasonlóan a némethez a vezetékes vonalakat illetően visszaesést, míg a mobilszolgáltatások esetében telítődést mutatnak.
Kapcsolódó anyag
Várakozás feletti eredmények a Deutsche Telekomtól
Ausztriában indítja első 3G szolgáltatását a DT
Új söprű jól seper - merre tart a Deutsche Telekom
Az egykor ünnepelt vezérigazgató, Ron Sommer csúfos körülmények között távozott a Deutsche Telekom éléről 2002 elején. Egy rövid átmeneti állapot után került a cég élére Kai-Uwe Ricke, aki még a csúcson lévő Sommer ragogását is felülmúlni látszik, vezetésével a legnagyobb európai távközlésicég kimászott a gödörből.