Új üdítőitalok forgalmazásával próbál megfelelni a Pepsi a változó piaci igényeknek. Két, ünnepekhez kötődő itala mellett egy új Mountain Dew termékkel jelentkezik, mely egyedüli árusítója a Taco Bell mexikói gyorsétteremlánc. A világ második legnagyobb üdítőital gyártójának felmérése szerint a vásárlók több, mint fele hat vagy annál több, míg a fogyasztók 80 százaléka három vagy több különböző márkát vásárol. A mai ember jóval nyitottabb a különlegességek iránt, mint néhány évvel ezelőtti társa volt, jelentette ki Dave Burwick a Pepsi-Cola North America marketing vezetője. A kutatás eredménye és a változó piaci igények késztették a Pepsi-t arra, hogy új termékekkel jelenjen meg a közeljövőben a piacon.
Az első, ünnephez kötődő ital a Halloween témájú koromfekete Mountain Dew, amit augusztus 21 és október 31 között fognak árusítani. Az új termék a fekete szőlő ízt ötvözi a régi kedvenc Mountain Dew-val A másik ital a cég vezetőmárkájához, a Pepsi-Colához kapcsolódik. A karácsonyi hangulatot idéző nedű gyömbér és fahéj ízesítésben kerül a boltokba, november 1 és december 31 között.
Újításnak számít a vállalatnál, hogy a Mountain Dew Baja Blast nevű italát kizárólag a Taco Bell mexikói gyorsétteremlánc által kívánja forgalomba hozni. A termék kifejezetten mexikói ihletésű, trópusi citrom ízű, s megjelenésével a láncon belüli eladási mutatókat szeretné növelni a vállalat. A Taco Bell állítása szerint a Pepsi jó stratégiai partnernek bizonyul, akik segítségével sikeres lehet a cég piaci differenciálása.
Az év elején már tanúi lehettünk a Coca-Cola és a Pepsi harcának, mikor mindketten középkalóriás terméket dobtak piacra. Kíváncsian várja a szakma a Coca-Cola válaszát.
Új termékekkel próbálkozik a Pepsi
Már korábban is tanúi lehettek a fogyasztók a két italóriás harcainak. Úgy tűnik, a közeljövőben piacra kerülő Pepsi termékek egy gondosan előkészített stratégia részét képezik.