3p

A 2009-ben elért mélypont után az idei évre fellendülést jósol az energetikai cégek életében a PwC Energetikai üzletkötések (Power Deals) című áttekintése, amely felöleli energiaipari cégek valamennyi nemzetközi és belföldi üzletkötési tevékenységét. A szerdai összefoglaló szerint Magyarországon 2011-ben a kormányzat részéről várhatóak bizonyos energiapolitikai döntések, amelyek hatással lehetnek a piac élénkülésére.

A PwC adatai szerint tavaly világszerte az áram- és földgázágazatban (a megújuló energiaforrások kivételével) kötött üzletek összértéke az egy évvel korábbihoz képest 19 százalékkal, 98 milliárd dollárról 116 milliárd dollárra nőtt, bár még így sem érte el a 2005-2008 közötti szintet.

Az energetikai vállalatok  nemzetközi piacán  számos pozitív tendencia érzékelhető, mind a hálózatüzemeltetők, mind a független áramtermelők igyekeznek fejlődő piacokon nagyobb jelenlétet elérni, fokozott érdeklődést mutatnak az infrastrukturális eszközök iránt, és Kína is egyre nagyobb aktivitást mutat.

A terjeszkedés fontos részét képezi több európai vállalat terveinek is. Az IP és a GDF Suez  jelezték, hogy fúziójuk eredményeként a kezdeti időszakban egyesített portfoliójukat ésszerűsítik, ezt pedig a kulcsfontosságú növekedési potenciált mutató piacokat megcélzó bővítés követi majd. Bővítési terveket fontolgat az E.ON is.

Russel Lambert, a PwC üzlettársa és a magyarországi energia iparági csoportjának vezetője elmondta: az Ázsia és Csendes-óceániai régióban az üzletkötési tevékenység előterébe immár a térségen kívüli célpontokba történő nagyobb befektetések kerültek. Az amerikai szabályozó hatóságok reakciója a 2010-ben bejelentett üzletkötésekre arra utal, hogy az USA-ban is bővültek a szabályozott közmű üzletkötések lehetőségei.

Magyarországon 2008 óta korlátozott számú tranzakció zajlott az energetikai piacon, amelyet jelenleg elsősorban a szabályozási háttér instabilitása határoz meg a PwC szerint.    Radványi László, a PwC magyarországi energia iparági csoportjának vezetőmenedzsere úgy vélte: a magyar piacon az élénküléshez elengedhetetlen egy, a befektetői környezet kiszámíthatóságát biztosító intézmény-, és szabályozási rendszer kialakítása. Ezen feltételek hiánya nélkülözhetetlen energetikai beruházások elmaradásához vezethet - tette hozzá.

A közleményben emlékeztetnek, hogy 2011 júniusában a kormány illetve az Országgyűlés elé kerül a "Nemzeti Energiastratégia 2030-ig, kitekintéssel 2050-re" című dokumentum, amelynek a kormányzat szerepvállalásra illetve intézményrendszerre vonatkozóan fogalmazza meg az ezzel kapcsolatos célokat.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!