1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Cégközeli körökből több hírügynökség úgy tudja, hogy az EADS európai repülési konszern elfogadja leányvállalata, az Airbus repülőgépgyártó vezérigazgatójának, Christian Streiffnek felajánlott lemondását, és a cég élére az EADS eddigi társfőnökét, a 62 éves Louis Gallois-t jelöli ki.

A múlt héten kiderült, hogy az Airbus A380-as óriásgépének átadása további halasztásokat szenved, a júliusban jelzettnél mintegy kétszer nagyobb profitkiesést okozva.

Az EADS korábban már új vezetéssel próbált kilábalni az Airbus-óriásgép kiadásának addigi halasztása okozta válságból: a francia államvasutak (SNCF) elnöke, Louis Gallois és a Saint-Gobain építőanyag-ipari csoport egyik volt vezetője, az 52 éves Christian Streiff váltotta fel az EADS élén a francia Noel Forgeard-t és a német Gustav Humbertet. Az Airbusért a társelnökök közül ettől kezdve Streiff volt felelős.

Gallois 1992-től a francia állami Aérospatiale vállalatot vezette, amelynek üzemei jelenleg az EADS-hoz tartoznak. Korábban, 1989-től a repülőgépmotor-gyártó Snecma élén állt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!