2p

Hat új légitársasággal, öt új célállomással és több mint 40 járatbővítéssel gazdagodik a ferihegyi repülőtér kínálata az idei nyártól.

A SkyEurope is belehúz

Egyrészt erősödik Ferihegy balti kapcsolata: április 4-én a skandináv diszkont légitársaság, az Air Baltic vilniusi, május 1-én pedig a Blue1 Helsinki járata indul. A dán Sterling Koppenhága után immár Helsinkibe és Stockholmba is repül majd, derül ki a Budapest Airport (BA) ZRt. mfor.hu-hoz eljuttatott közleményből.

Jelentősen növeli kínálatát a SkyEurope is: április közepétől indul a Nápoly-Budapest járat, emellett Bolognát, Burgaszt, Thesszalonikit is el lehet majd érni a céggel a magyar fővárosból. Utóbbi útvonalakon erős verseny alakulhat ki. A Malév újabb, ezúttal a gatwicki reptérre közlekedő londoni járatokat indít be, a Delta Airlines pedig május 9-től repül majd Budapest és New York között.

Három új charter légitársaság is megkezdi működését Ferihegyen: az Atlantic Airlines a Lego gyár központjába, a dán Billundba repül, a Sunexpress a törökországi Antalyába indít járatot, a Condor pedig új müncheni utat kínál. Utóbbi a nyári németországi vb-re látogatókat célozza meg.

61 légitársaság, 98 célpont

Ezzel párhuzamosan számos légitársaság sűríti menetrendjét: a Swissair például a korábbi 14-ről 21-re emeli a Zürichbe közlekedő heti járatainak számát. A változásokkal 51-re nő a budapesti repülőtérről közlekedő menetrendszerinti és 10-re a charter légitársaságok száma, és immár 98 célállomás érhető el a magyar fővárosból közvetlenül.

"A továbbiakban is együtt fogunk működni a légitársaságokkal, a turisztikai hatóságokkal. Fel fogjuk használni a BAA járatfejlesztési tapasztalatait és kapcsolatait annak érdekében, hogy még több légicéget, járatot és utast hozzunk Budapestre" - mondta Chris Woodruff, a BA vezérigazgatója.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!