A Thomas Cook alkalmazottainak minimum egy évig heti 40 órát kell majd dolgozniuk, ami azt jelenti, hogy - a jelenlegi helyzethez képest - a jövőben másfél óra ingyenmunkára kényszerülnek, értesült a Frankfurter Rundschau belső forrásokra hivatkozva. Az információk szerint ebben már meg is egyezett egymással a menedzsment, az üzemi tanács és a Verdi-szakszervezet.
A megállapodást pénteken tárják majd a munkavállalók elé, akik cserében évente 1000 euró prémiumot kapnak majd a cégtől, feltéve, hogy az nyereséggel zárja az évet. Emellett a dolgozók béremelését 2004 júliusáról 2006 elejére halasztották el.
Mint ismert, a Cook a Lufthansa és a Karstadt-Quelle közös leányvállalata.
Utóbbi áruházlánc szintén a heti munkaidő emelését tervezi. Míg a mostani szabályozás szerint a cég 47 ezer dolgozójának átlagos munkaideje 37-38 órát tesz ki, addig a jövőben ezt 40-42 órára növelné a menedzsment, számol be a Westdeutsche Allgemeine Zeitung.
A cég emellett a mostaninál rugalmasabban alakítaná ki a munkaidő-keretet, így például szezontól tenné függővé a heti munkaidő nagyságát.
Mint ismert, a konszern nemrég jelentette be, hogy a rossz üzleti eredmények miatt 4000 munkahelyet építenek le. A lépéstől mintegy 145 millió euró megtakarítást remél a vezetés.
(Menedzsment Fórum)
Újabb két német óriáskonszern növelné a heti munkaidőt
A nagy német autógyárak után a Thomas Cook turisztikai vállalat is a heti munkaidő növeléséről határozott, s hasonló intézkedés bevezetését tervezi a Karstadt-Quelle áruházlánc is.