A tízéves szerződés értelmében a Capgemini és a TXU egy társaságot hoz létre: a Capgemini Energy Limited szolgáltat majd a TXU-nak, és hasonló szolgáltatásokat kínál más energetikai vállalatoknak is. A befektetők örömmel fogadták a bejelentést, mert ez segíthet a Capgemininek tartani azt az ígéretét, hogy megállítja bevételeinek csökkenését. A Capgemini tavaly három alkalommal tett közzé profit-figyelmeztetést, mert bevételei a technológiai szolgáltatások iránti gyérülő kereslet miatt 18 százalékkal csökkentek.
A Capgemini vezérigazgatója, Paul Hermelin az üzlet pénzügyi részleteiről ugyan nem beszélt, de annyit elmondott, hogy annak nyereségtartalma is jelentős, és készpénzigénye sem nagyon magas. Ez a szerződés növeli a Capgemini súlyát a jövedelmező kiszervezési piacon. Azzal a tízéves szerződéssel is számolva, amit három milliárd font értékben tavaly kötött a brit adóhatósággal, a TXU-üzlet immár 35 százalékra emelte a csoport idei összes bevételében a kiszervezések révén szerzett bevételek arányát, és ez az érték 2005-re 40 százalékra emelkedhet.
A most megkötött üzlet értelmében a TXU 2700 dolgozója lép majd át a július elsején megalakuló új vállalat kötelékébe; a cég több mint 97 százalékban lesz tulajdonosa a Capgemini, a TXU részesedése 3 százalék alatt marad, és jogában is áll annak eladása a szerződés időtartama alatt a Capgemininek. Három százalékos TXU-részesedés felett a társaság már közszolgáltatónak minősült volna.
A Capgemini Energy információs technológiát, call-center szolgáltatást, számlázást, emberi erőforrás-gazdálkodást, ellátási láncok működtetését kínál. pénzügyi és számviteli szolgáltatásokat nyújt - most a TXU-nak, később más amerikai elektromos, gáz- és vízszolgáltatóknak is. "Az új céghez csatlakozó munkatársaink szakértelme révén a Capgemini Energy komoly piacot találhat ezeknek az üzleti szolgáltatásoknak a nyújtására az amerikai energetikai vállalatok között" - nyilatkozta a TXU vezérigazgatója, John Wilder.
A TXU-üzlet az első ilyen megállapodás az Egyesült Államokban, és a TXU ezért azt reméli, általa jelentős megtakarítást érhet el. Számításaik szerint az üzleti folyamatok áramvonalasítása 2005-ben az éves üzemi költségek terén 175 millió dolláros, készpénzben pedig 140 millió dolláros megtakarítást eredményezhet a 2003-as értékekhez képest. (MTI)
Kapcsolódó anyagok
Az amerikai cégek a programozói állásokat viszik külföldre
Az olcsóbb bérek miatt egyre több céget telepítenek át
Újabb megaüzlet a kiszervezési piacon
Európa legnagyobb számítógépes tanácsadó társasága, a Capgemini több mint 3,5 milliárd dolláros szerződést kötött üzleti és számítógépes tanácsadási szolgáltatások biztosítására a texasi TXU Corp. erőmű vállalattal.