4p

Két műsor idei évada is véget ért az RTL Klubon, a döntők azonban nem okoztak földindulás szerű változást a nézettségi statisztikákban.

A 47. héten a kereskedelmi célcsoportban (18-49) az X-Faktor szombat esti döntője lett a listavezető a top50 legnézettebb műsor körében 23,8 százalékos közönségaránnyal (SHR). Kiemelkedően teljesített a Konyhafőnök VIP pénteki döntője is (23,1% SHR). Nem meglepő, hogy az adatokat sikerként értékeli az RTL, ugyanakkor, ha visszatekintünk az őszi időszakra, akkor azt láthatjuk, hogy az X-Faktor ebben az évadban is hozott magasabb nézettséget. Igaz ez mind a kereskedelmi célcsoportra, mind a teljes lakosságra, hiszen a tehetségkutató első epizódjai nagyobb érdeklődést váltott ki. Hozzá kell persze tenni, hogy az elmúlt néhány évadban ez már jellemző volt, a válogatókon szerencsétlenkedők sokkal több nézőt vonzottak, mint a jobb vagy kevésbé jó hanggal megáldott versenyzők. A koreográfia abban a tekintetben is az utóbbi két évadot utánozta, hogy az élő műsor idején visszaesett a nézettség, majd a döntőre ismét erősödött. Emiatt a szombati napok novemberben már nem voltak kiugróan erősek az RTL szempontjából, igaz az X-Faktor így is felfele húzta a csatorna átlagát.

Ricco és Claudia az idei győztesek (Forrás: RTL Klub)

Az RTL Klub a hétköznapok miatt talán jobban fog izgulni. Korábban ugyanis közel két évtizeden át a Barátok közt olyan stabil tényező volt hétfőtől péntekig, ami minden körülmény között biztosította a magas nézettséget. Mára azonban a szappanopera elvesztette a nézőinek jelentős részét, így kell mellette olyan műsor, ami a Híradó után ott tartja, illetve oda is csábítja a nézőket a csatornára. Az ősz folyamán mind a Survivor, mind a Konyhafőnök VIP ilyennek bizonyult. Forradalmi változás talán az év végén sem lesz, hiszen hétfőn elindult a Celeb vagyok, ments ki innen! újabb évada, A celebszívató három héten át minden este várja majd a nézőket, a korábbiaktól eltérően azonban nem Sebestyén Balázs lesz a műsorvezető. Ezúttal ugyanis Kiss Ramóna és Puskás Peti kommentálja az eseményeket, a dzsungelben pedig ÉNB Alexa, Anger Zsolt, Cicciolina, Herczeg Zoltán, Kabát Péter, Köllő Babett, Lukács Mikike, Pintér Tibor, Pumped Gabo, Survivor Klaudia, Tóth Andi és Wossala Rozina küzd majd.

Mindenesetre érdekes lesz két hasonló profilú műsor, a TV2-n futó Ázsia expressz és a Celeb vagyok összeeresztése. Miután mindkét program előre felvett, menet közben nagyot csavarni már nem nagyon lehet rajtuk, ennek ellenére érdekes lesz, hogy a TV2 műsora tudja-e tartani a mostani számait, illetve az RTL-é eléri-e legalább a Konyhafőnök nézetségét. Persze nem ez lesz az egyetlen front, ahol egymásnak feszül a két csatorna, továbbá a körülöttük lévő kábeladók. A már publikus műsorokról a múlt heti összefoglalónkban megemlékeztünk.

A TV2 a jövő évre is előretekint, hiszen csatorna meghosszabbítja a megállapodást Gundel Takács Gáborral, így újra feltűnik a TV2 képernyőjén a legendás játékmester 2018-ban. Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója elmondta: a csatorna maximálisan elégedett az Áll az alku nézettségével, így nem volt kérdés a folytatás. Nem túlzás azt mondani, hogy kiemelkedő érdeklődés övezte a műsort, 30 adásból 26 nyerte a vetélkedő sávjának nézettségi versenyét. Az Áll az alku népszerűségének Gundel Takács Gábor és a rejtélyes bankigazgató személye mellett az is a titka, hogy minden játékos egyenlő eséllyel indul, csupán a jó stratégián és a szerencsén múlik a győzelem.

A TV2 egy új produkcióval is előrukkolt a mögöttünk hagyott héten, a Liptai Claudia vezette Appra magyar! című műsor koncepciója ugyan forradalmi újdonságot ígért, de azon kívül, hogy egy applikáción keresztül lehet témákat generálni sokkal többet nem hozott. A nézőket sem igazán hozta lázba a program, amelynek szerdán ráadásul az aktuális része el is maradt technikai hiba miatt. Elindult továbbá vasárnap este a Super TV2-n a Sztárban sztár + 1 kicsi, és igen jó számokat hozott. A 18-49-es korosztályban a Ninja Warrior után a médiacsoport második legnézettebb műsora lett, míg a teljes lakosság esetén a Tények is megelőzte.

A heti nézettségi versenyben a kereskedelmi célcsoportban az RTL Klub minimálisan lefele, míg a TV2 felfele mozdult. A főműsoridős sávokat (19-23 óra között) vizsgálva 6 estét nyert a piacvezető csatorna, míg a TV2 a hétfőt (Ninja Warrior Hungary) húzta be. Átlagosan 17,3 százalék nézte az RTL Klubot, míg a TV2 11,2 százalékot ért el. Az RTL kábelcsatornái ezúttal közel hasonló eredményt értek el, hiszen a F+ 4,7 százalékos közönségarányt hozott, míg a Cool 4,3 százalékot. A középmezőny végén a Viasat3 (3,7% SHR) nagyot erősödött a Harry Potter filmeknek köszönhetően, míg a Duna TV (1,7% SHR) elvesztette az egy héttel korábban szerzett nézőit.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!