2p

Az OTP Bank Rt. 41,305 millió dollárért (34,2 millió euró) megvásárolta a belgrádi Zepter banka 75,1 százalékos részvénycsomagját - közölte a társaság. Az adásvételi szerződést 2006. március 31-én írták alá.

Az OTP február 24-én nyújtott be kötelező érvényű ajánlatot a belgrádi székhelyű hitelintézetre, amely 2005. végi, előzetes, nem auditált 76,70 millió eurós mérlegfőösszege alapján közel 1 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik Szerbiában. A bank saját tőkéje 16,5 millió euró, adózás utáni nyeresége 0,62 millió euró volt az elmúlt év végén.

Csányi Sándornak lehet oka az örömre

A Zepter banka-t magántulajdonban lévő bankként 1992-ben alapították. A hitelintézet egyaránt nyújt pénzügyi szolgáltatásokat magánszemélyeknek és vállalatoknak. A klasszikus banki termékeken kívül kártyakibocsátó is, 12 bankjegyautomatát üzemeltet és az internet- és mobilbankolást is elérhetővé tette. A bank 52 ezer ügyfelét 17 bankfiókon keresztül szolgálja ki, amelyekből 6 Belgrádban található.

Mint ismert, Szerbia és Montenegróban az OTP Bank egy kisbank tulajdonosaként már jelen van: a Niska banka adásvételi szerződését 2005. december 23-án írták alá. A Niska banka nagyság tekintetében a 28-ik Szerbiában, az ország dél- és délkeleti részén 24 bankfiókja van, a szerbiai piaci részesedése 0,7 százalékos, 520 személyt foglalkoztat. A 80 ezer ügyfelet kiszolgáló bank esetében az egyik legrégebbi szerbiai pénzintézetről van szó, amelyet 1894-ben alapítottak. Az OTP Bank a szerbiai kisbank 89,39 százalékos részvénycsomagjáért 14,21 millió eurót fizet; a vételár kiegyenlítésére a tranzakció zárásakor, 2006. március 7-én kerül sor.

Az OTP Bank Szerbiában több hitelintézet iránt is érdeklődik: 2005. november 8-án szándéknyilatkozatot nyújtott be a Vojvodjanska banka 99 százalékos, és 2005. december 5-én a Panonska banka 87,39 százalékos részvénycsomagjának megvételére. Előbbi pénzintézetre végül nem pályázott, a Panonska bankára viszont március végén beadta nem kötelező érvényű ajánlatát.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!