4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A rendelkezésre állási támogatásban (rát) részesülők foglalkoztatására 500 millió forintot csoportosít át a Munkaerőpiaci Alapba a kormány a helyi önkormányzatok fejezetéből.

A kormány a mai ülésén úgy döntött, hogy 500 millió forintot átcsoportosít a helyi önkormányzatok fejezetéből a Munkaerőpiaci Alapba, a rendelkezésre állási támogatásban (rát) részesülők foglalkoztatására. A kormány ezzel az intézkedéssel is támogatni kívánja az „Út a munkához” programban résztvevők versenyszférában történő elhelyezkedését. Támogatásukat az indokolja, hogy zömében alacsony iskolai végzettségű, tartósan elhelyezkedési nehézségekkel küzdő személyekről van szó, akiknek a foglalkoztatása e támogatási forma nélkül lényegesen kisebb eséllyel valósulna meg.

A támogatást az a munkáltató kaphatja, amely létszámbővítés keretében vállalja a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy teljes munkaidőben és munkaviszony keretében történő foglalkoztatását.

A munkáltatónak továbbfoglalkoztatási kötelezettsége nincs, azonban vállalnia kell, hogy a támogatás ideje alatt nem bocsát el munkavállalót. A támogatás legfeljebb egy évi időtartamra nyújtható. A foglalkoztatáshoz a támogatás megállapításakor hatályos rendelkezésre állási támogatás összegének megfelelő mértékű támogatás, azaz jelenleg 28500 forint nyújtható. A támogatás igénybevételéhez helyközi utazás támogatása, csoportos személyszállítás támogatása, valamint a Start-Extra kártyával rendelkező személy foglalkoztatásához kapcsolódó járulékkedvezmény is járulhat.

A támogatást a munkaügyi központok állapítják meg a munkáltató kérelme alapján. A támogatás iránti kérelmet a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy foglalkoztatásának megkezdését megelőzően kell benyújtani a munkáltató székhelye/telephelye szerint illetékes munkaügyi kirendeltséghez. A döntést követően a munkaügyi központ hatósági szerződést köt a munkáltatóval. A támogatást havonta, utólag folyósítják a munkáltató részére a benyújtott igénylés alapján.

A munkáltatók 1 fő minimálbéren történő foglalkoztatása esetén egy év alatt 580140 forintot takaríthatnak meg e támogatásnak köszönhetően. Ha 3 évig foglalkoztatják, a megtakarítható összeg már összesen 1056420 forint (a foglalkoztatás utolsó két évében a START-Régió kártya által biztosított járulékkedvezmény igénybevételével még 24 hónapig 19845 forint támogatás, összesen 476280 forint vehető igénybe).

Ha a munkavállalót a minimálbér 130 százalékos bérköltségén foglalkoztatják, a munkáltató egy év alatt 651588 forint támogatást vehet igénybe. A munkavállaló három éves foglalkoztatása alatt megtakarítható összeg összesen 1270764 forint (a foglalkoztatás utolsó két évében a START-Régió kártya által biztosított járulékkedvezmény igénybevételével még 24 hónapig 25799 forint támogatás, összesen 619176 forint vehető igénybe).

A támogatás pozitív hatása mellett azonban a képzés szerepét nem lehet elégszer hangsúlyozni, ezért indította el a kormány az "Út a munka világába” című uniós finanszírozású programot (keretösszeg 7,5 milliárd forint). Ennek célja, hogy a célcsoport tagjainak lehetősége legyen részt venni a foglalkoztathatóság javítását szolgáló munkaerő-piaci programokban, és személyre szabott segítséget kapjanak az elhelyezkedéshez. Kiemelt célcsoportot jelentenek a 35 évesnél fiatalabbak, akik esetében különösen fontos, hogy hosszabb távon a közfoglalkoztatás helyett – képzés segítségével – a nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedés segítése legyen az elsődleges kivezető út a segélyezésből. A legfrissebb adatok alapján már több mint 4000 rát-jogosult vett részt a képzéseken.

Az "Út a munkához” program keretében 2009-ben a rendelkezésre állási támogatásra jogosultak közül 63 ezer fő közcélú foglalkoztatása volt tervezve. A foglalkoztatottak érintett létszáma az elmúlt év IV. negyedévben azonban már meghaladta a 90 ezer főt.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!