A cég amerikai leányvállalata, a Foodservice 2002-ben keveredett könyvelési botrányba, azóta 1,2 milliárd eurós hiányt tártak fel a vállalatnál. A megmenekülés érdekében azóta számos részlegétől megvált a társaság.
A botrányt követően számos tengerentúli vezetőtől is megszabadult a vállalat, lecserélték például a részleg vezérigazgatóját. A most bejelentett vezetőcserék a megújulási folyamat részei, mondta el a társaság szóvivője a Financial Timesnak. Az Ahold-US Foodservice ugyanis új pénzügyi vezetőt nevezett ki, és a vezető jogász személye is változott.
Az új menedzsment felállításával és a szervezeti változások végrehajtásával újabb mérföldkőhöz érkezett az Ahold - hangsúlyozta Anders Moberg, a cégcsoport vezérigazgatója. A most kinevezett igazgatók elsősorban válságkezelésben bírnak komoly tapasztalattal. Szükség is lesz rá - teszik hozzá az elemzők, hiszen a vállalat 2003-as forgalma jelentősen visszaesett és a 10,5 százalékos csökkenést követően csupán 56 milliárd eurót ért el.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Thaiföldet is elhagyja az Ahold
Újabb érdekeltségétől vált meg a csalásba keveredett áruházlánc
4,33 milliárd eurós veszteség a csaló cégnél
Újabb vezércserék a könyvelési botrány után
A világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi lánca, az Ahold újabb vezetőcserékről határozott. A vállalat neve 2002-ben vált igazán ismertté, amikor fény derült a társaságnál folytatott könyvelési csalásra.