2p

A hollywoodi animációs cég, a Pixar január végén jelentette be, hogy nem újítják meg szerződésüket a Disney filmstúdióval. Most lehet, hogy újra egymásra talál a két cég.

A hollywoodi animációs cég, a Pixar január végén jelentette be, hogy nem újítják meg szerződésüket a Disney filmstúdióval.

A szakítás után több szakember prognosztizálta, hogy a Pixar új partnerrel folytatja, ám az Apple-t is alapító vezér Steve Jobs, nem sietett új társat találni. Sőt, a New York Times beszámolója szerint a Pixar első embere nem volt hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni sem a Sony Pictures Entertainment, sem a Warner Bros., sem pedig a Metro-Goldwyn-Mayer vezetőivel, noha azok komolyan érdeklődtek az együttműködési lehetőségekről.

A lap szerint ennek hátterében az állhat, hogy a Disneyvel esetleg felmelegítik a kapcsolatukat. A két cég még biztosan együtt készít két filmet, a szerződésben foglaltak szerint, The Incredible-t és Cars-t. Az elemzők szerint ugyanakkor valószínű, hogy végül a Disney mégis enged, és megegyeznek a Pixarral, amit egyébként a stúdió részvényesei is szeretnének elérni.

A legtöbb bevételet hozó Pixar produkciók:

  • Nemo nyomában - 339,7 millió dollár

  • Szörny Rt. - 255,9 millió dollár

  • Toy Story 2 - 245,8 millió dollár

  • Toy Story 1 - 191,8 millió dollár

  • Egy bogár élete - 162,8 millió dollár


(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
Pixar és Disney: vége a közös sikertörténetnek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!