2p

A brit Provident Financial közvetlen kölcsönző és biztosító cégnél hétfőn közölték, hogy Magyarországon végrehajtották a Pénzügyi Szervezetek Állai Felügyelete által előírt változtatásokat az adminisztrációs rendben és az ügynökök státusában. A cég így újrakezdhette a pénzkölcsönzést, amelyet október 17-én függesztett fel.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), helyszíni ellenőrzés után, 2 millió forint - a pénzügyi vállalkozásokra kiszabható maximális összegű - bírsággal sújtotta a Provident Pénzügyi Zrt.-t október 17-én. A felügyelet kötelezte a társaságot arra is, hogy 2007. február végéig szüntesse meg "b" típusú ügynökeinek jogszabálysértő - a pénzügyi intézmény javára, nevében, felelősségére és kockázatára folytatott kötelezettségvállalási valamint pénzkezelési - tevékenységét.

A felügyelet célvizsgálatának megállapítása szerint a Provident a tevékenysége során súlyosan megsértette egyebek közt a számla- és bizonylati rendre, a kamatok elszámolására, a számviteli szabályzatokra, a kiszervezésre, illetve az ügynökök igénybevételére vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Az 1880-ban alapított Provident Financial 2001. májusban kezdte meg tevékenységét Magyarországon. A társaság kis összegű - 30 ezertől 200 ezer forintig terjedő - pénzkölcsönt nyújt 6, 9 és 12 hónapra, a hitelbírálatot 48 órán belül elvégzik.

A Provident szolgáltatásának sajátossága, hogy képviselői otthonukban keresik fel az ügyfeleket, és a törlesztő részleteket is ők szedik be, hetente. A kölcsönfelvételhez kezes, fedezet nem szükséges, és az sem számít, ha az igénylő szerepel a rossz adósok listáján. A cég korábbi közlése szerint 8 százalékos bukásaránnyal számol.

A kölcsönök terhei magasak, a teljes hiteldíjmutató (THM) akár a 400 százalékot is meghaladhatja, de a THM tartalmazza az összes felmerülő költséget, így külön késedelmi díjat fizetési késedelem esetén nem számítanak fel.

A cég hitelei a magas költségek ellenére népszerűek: ügyfélköveteléseinek állománya tavaly év végén meghaladta a 23,1 milliárd forintot.

A Provident tavaly, auditált adatok szerint, 3,246 milliárd forint adó előtti és 1,815 milliárd forint adózott eredményt ért el, a mérlegfőösszege tavaly év végén 27,263 milliárd forint, saját tőkéje 3,329 milliárd forintra rúgott.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!