3p

Uniós forrásból épülhet fel a várva várt 5000 fős kongresszusi központ Magyarországon, miután a beruházás bekerült a Regionális Operatív Programba. Az mfor.hu megtudta, amint Brüsszel rábólint a tervezetre, a kormányzat mihamarabb kiírja a pályázatot. A jövendőbeli befektetőnek azonban így is a többszörösét kell majd biztosítania, mint amekkora összeget uniótól elnyerhetünk az elképzelés megvalósítására.

Célegyenesben? (mfor.hu montázs)

Az idegenforgalmi szakma több éves álma valósulhat meg, miután a kormány december 6-i ülésén elfogadta a hét Regionális Operatív Programot (ROP), melynek Közép-Magyarországi fejlesztési terveibe - nem kis lobbi árán - sikerült betuszkolni a régóta ígérgetett 5000 fős kongresszusi központ megépítését.

"Bármennyire is soknak tűnik az uniós támogatásból megszerezhető pénz, a források végesek" - mondta az mfor.hu-nak Újhelyi István, az Önkormányzati és Településfejlesztési Minisztérium államtitkára. "Ezért többek részéről nagy volt az ellenállás, hogy ne kerüljön be a ROP-ba a kongresszusi központ."

A szakma örömmel fogadta a hírt, mivel az elmúlt évek ígérgetései után most felderengett a fény az alagút végén. Becslések szerint 10 százalékkal több turista érkezne Budapestre, ha rendelkeznénk a több ezer fő befogadására alkalmas korszerű létesítménnyel. Bécsben és Prágában már több óriás-központ is található, de a mostanában sokat emlegetett Szlovákiában is megkezdték már egynek az építését.

A több tízmilliárd forintos beruházás legutóbb az Orbán-kormány idején került a megvalósulás közelébe. Akkor a Millenniumi Városközpont területére álmodták az épületet, melynek tervrajzait a Trigránit Rt. el is készíttette. Sőt, a 6200 fős modern palotára már az építési engedélyt is kiadták. Ha minden az akkori elképzelések szerint történt volna, akkor a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája szomszédságában már állna Közép-Európa legnagyobb kongresszusi-központja, amelyet PPP-rendszerben épített volna fel a vállalat.

A kormányváltást követően azonban borultak az elképzelések. A korábbi terveket elvetve áprilisra ígértek egy pályázati kiírást, ami végül nem történt meg. A késlekedés okát az jelentette, hogy a döntéshozók nem tudtak dűlőre jutni a finanszírozási kérdésekben. Miután azonban az állam pénzügyi okokból nem tud beszállni az építkezésbe, csak az uniós források jöhettek szóba. "Mindenképpen szükséges a beruházás támogatása, mert anélkül egyetlen egy befektető sem vágna bele az építkezésbe" - mondta Újhelyi István. "Ezzel együtt az uniós pénzek többszörösét kell biztosítania majd a magántőkének."

A Trigránit Rt-nél értesültek a kormányzat döntéséről, ám az mfor.hu-nak nyilatkozó Kibédi Varga Lóránt még nem tudott végleges választ adni arra a kérdésre, hogy a társaság milyen szerepet vállalahat a megvalósításban. A Trigránit Rt. magyarországi fejlesztési igazgatója elmondta: a központ megépítéséről még nem tettek le, de minden a pályázati kiíráson múlik. Korántsem mindegy ugyanis, hogy milyen arányt képvisel majd az önrész, és mekkorát az elnyerhető támogatás. Az is kérdéses még, hogy a központ felépítése után ki üzemelteti majd az építményt. A befektetés megtérülése ugyanis igen hosszú távra tehető.

A részletekre az államtitkár szerint csak azt követően lehet választ adni, ha Brüsszelben is elfogadják a ROP fejlesztési terveit. Ha ez megtörténik, akkor a kormányzat minél előbb kiírja majd a pályázatot.

Kiss Gergely

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!