2p

A Richard Branson tulajdonában lévő Virgin Group jó úton halad kitűzött célja felé, hogy pályára állítsa a világ első kereskedelmi célú űrhajóját. Az űr-turistákat szállító repülések akár már 2008-ban megkezdődhetnek - állítja a brit milliárdos.

Branson annak kapcsán adott nyilatkozott a Reutersnek, hogy e héten megindultak a Virgin Atlantic repülőgépei London és Dubai között. A milliárdos szerint a hasonló célt maguk elé tűző versenytársak nem értek el annyi eredményt, mint a Virgin Galactic. "Mások még bizonyosan nem teszteltek űrjárműveket. A Virgin az egyetlen társaság, amely már megtette ezt" - mondta Branson.

A Virgin Galactic az űrrepülést 200 ezer dollárért kínálja, és állítólag már több mint 150 céges foglalást - és 13,1 millió dollár letétet - kapott. Az utazás iránt nem kevesebb, mint 45 ezren érdeklődtek.

A vállalat által használni kívánt űrhajó a SpaceShipOne alapjaira épül, amely 2004-ben elnyerte azt a 10 millió dolláros díjat, amit az első újrafelhasználható, két héten belül két alkalommal kilőtt űrhajót előállító magánszervezetnek ajánlottak fel. A Virgin öt modellt épít a nagyobb verzióból, a SpaceShipTwo-ból. Az űrhajó egy nagy szállítógépre erősítve hagyja majd el a földet, majd nagy magasságban önálló pályára áll, és kilép az űrbe. Az utasok 15 percet tölthetnek majd ott, 5 percig a súlytalanság állapotában.

Branson azt tervezi, hogy az első repülésen maga is részt vesz majd - gyermekeivel és szüleivel együtt; a milliárdos édesapja 91 esztendős. Hangsúlyozta, hogy a vállalkozásban kiemelkedő fontossága van a biztonságnak.

A versenytársak között van a Space Adventures, amely orosz Szojuz űrhajókkal már három űrturistát küldött fel a nemzetközi űrállomásra - egyenként 20 millió dollárért. A társaság tervei között most az szerepel, hogy orosz technológia felhasználásával juttassanak fel turistákat az űrbe.

Branson arra számít, hogy versenyelőnyét megtartva emberek milliói számára teszi elérhetővé az űrutazást; már működésének első 10 évében 50 ezer ember űrbe juttatását szeretné elérni, és vélekedése szerint idővel még olcsóbbá válhat az űrturizmus.

MTI / Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!