A vállalkozói falut az ipari parkban rendelkezésre álló 8-9000 négyzetméternyi területen alakítják ki több ütemben. A tervek szerint 12 csarnokot építenek fel, amelyekben 200 négyzetmétertől egészen 2000 négyzetméterig alakítanak ki műhelyeket, az egyedi igények figyelembevételével.
A vezérigazgató közölte: a projekt első ütemében egy 2600 négyzetméteres ipari csarnok épül fel, a kiszolgáló egységekkel együtt, amelyben hat-tíz vállalkozás kaphat helyet. A 400-600 négyzetméter alapterületű műhelyek 30-40 százalékára már megkötötték az előszerződéseket.
A 300-350 millió forintba kerülő beruházás a GVOP pályázaton elnyert 131 millió forint vissza nem térítendő támogatás, valamint saját forrás felhasználásával valósul meg. Az ipari csarnok 2007 júniusára készül el.