2p

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

A MÁV Rt. egészét megrengető és átalakító vasútreform keretén belül folyó informatikai fejlesztések 2003-ban újabb jelentős állomásukhoz érkeztek. Virtuális útra kerülhet ugyanis az árufuvarozás a MÁV most bevezetendő fejlesztéseinek eredményeképpen.

A mostani változás egyúttal a jövőbe is mutat. A MÁV Rt, ugyanis ezzel jelentős lépést tett az Európai Unió néhány országában már bevezetés alatt álló "vasúti fuvarlevél nélküli" fuvarozás, az elektronikus fuvarlevélre való átállás irányába.

Magos György elmondta, hogy a BEIG menedzsmentje fuvaroztatói fórum keretében több száz partnerével ismertette meg az új rendszer alkalmazásba vétele után bekövetkező változásokat. Ezeket az információkat a megrendelők általában pozitívan fogadták. Kivételt az a módosítás jelentett, hogy a vasúti fuvarokmány eredeti példányát a vasín nem mellékeli a számlához, hanem azokat a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a rendeltetési állomás (illetve kiviteli forgalomban a határállomás) küldi meg a megbízóknak.

A MÁV Rt. vezetése reméli, hogy a fuvaroztatók partnerek lesznek a számítógépes rendszer megújításában s végül úgy értékelik, érdemes lesz saját eddigi gyakorlatukat a MÁV által alkalmazott korszerű megoldásokhoz igazítani.


Forrás: Magyar Közlekedés


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!