2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Tovább fejlődik az orosz Gazprom gázipari vállalat és az olasz Eni olajtársaság együttműködése a Déli Áramlat gázvezeték megteremtése érdekében: csütörtökön Moszkvában a két cég vezetői megállapodást írtak alá fele-fele arányú vegyesvállalat alapítására.

A vegyesvállalat lesz közvetlenül felelős az évi 30 milliárd köbméter szállítókapacitásra tervezett vezeték üzemeltetéséért. A földgáz nagyobb részét a Gazprom adja majd, kisebb része az Eni oroszországi lelőhelyeiről származhat. Ez utóbb lelőhelyek korábban a csődbe ment orosz Jukosz olajcégé voltak.

A legkevesebb 10 milliárd euróba kerülő vezeték Novorosszijszk kikötőjétől 900 kilométeren a Fekete-tenger alatt húzódik majd a bolgár tengerpartig. Onnan két útvonal lehetséges a jelenlegi tervek szerint: vagy Görögországon át és ismét tenger alatt Dél-Olaszországig, vagy Románián, Magyarországon, Csehországon és Ausztrián át Észak-Olaszországba tartana a vezeték folytatása.

"Intenzív politikai diplomáciára van szükség sok országban" - mondta az aláíráskor az Eni vezérigazgatója, Paolo Scaroni. Az együttműködés részeként a Gazprom részt kaphat az Eni észak-afrikai olajkitermelésében, de az orosz cég még nem döntötte el, milyen vagyontárgyakat venne ott át, mondta Scaroni.

Az EU nem tekinti az európai uniós Nabucco gázvezetékprogram versenytársának a Déli Áramlatot, mondta az Európai Bizottság szóvivője még június végén Brüsszelben. Az EU minden olyan beruházást támogat, amely sokoldalúbbá teszi az EU energia-beszerzési lehetőségeit, mondta a szóvivő.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!