Miközben folyamatosan nőnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott büntetési tételek, a cégek egyre kevésbé képesek halasztani a versenytanács által megállapított bírság befizetését - állítja Nagy Márta, a GVH elnökhelyettese a Népszabadságnak. Igaz a cégek egy része meg sem próbálja elhalasztani. A halasztások gyakori okaként a szakember azt feltételezi, a cégek egy része inkább vállalja a tetemes késedelmi kamatot, csak hogy az év végén vagy az esedékes zárómérleg elkészülte után fizesse meg a bírságot.
Nagy Márta úgy tapasztalja, a kilencvenes évekhez képest most jóval olajozottabb a bírságok behajtása. Nagyobb cégeknél ez ma már egyáltalán nem jelent problémát, sőt, az APEH a korábban teljesen reménytelennek tartott esetekben - például a cégek menet közbeni átalakulása ellenére - is be tudja hajtani a bírságot. Az ügymenetet azonban továbbra is nehezíti az érintett cégek megszűnése. A legjellemzőbb példa erre a Parmalat, amely a GVH elmarasztaló határozata alapján ma is hárommillióval tartozik az államkincstárnak. Ugyanígy nem sikerült behajtani a kilencvenes évek elején nagy port felvert pilótajátékokat szervező cégek tartozásait - áll a Népszabadság írásában.