2p

Az olasz légitársaság, az Alitalia esetleges állami támogatása a konkurensek körében komoly ellenérzést váltott ki. A British Airways vezetésével pedig Brüsszelben kívánnak az olaszok ellen lobbyzni.

Az Alitalia felett sűrűsödő viharfelhők hatására komolyan felmerült, hogy az olasz kormány mentőövet dob az állami tulajdonban álló társaságnak. A korábbi hírek szerint ugyanis az Alitalia meg nem nevezett illetékesei úgy becsülték, hogy a 22 ezer embert foglalkoztató társaság napi vesztesége 1 millió euró. Szakértők szerint, ha nem sikerül alapvető átalakításokat végrehajtani, az Alitalia a Sabena és a Swissair sorsára jut, vagyis csődbe megy, és felszámolják.

Az Alitalia kérvényezte az olasz kormánynál az úgynevezett "Cassa Integrazione" bevezetését 1548 dolgozó számára, amely átvállalja a bérek kifizetését azok 80 százalékáig terjedő mértékben. A támogatás rövid lélegzetvételhez juttatná a 4000 ember leépítését tervező vállalatot. Ez azonban nem tetszik a nagy európai konkurenseknek, amelyek szintén komoly kihívásokkal voltak kénytelenek szembesülni az elmúlt időszakban. Az olaszok csődje ugyanakkor új piaci rést nyitna a konkurensek számára, nem véletlen, hogy a British Airways és a Lufthansa illetékesei máris megkérdőjelenzik a támogatást.

A két európai óriás az AFP beszámolója szerint ennél tovább is ment. A BA ugyanis lobbyzni kezdett a brit kereskedelmi miniszternél, Alistair Darling-nál, illetve együtt az európai közlekedésiügyi biztosnál, Loyola de Palacio. A cégek természetesen azt szeretnék elérni, hogy még az állami támogatás előtt vizsgálat induljon annak szabályszerűségéről. Szakértők szerint, amennyiben sikerül elhúzni az Alitalia támogatását, az könnyen a légitársaság vesztét jelentheti.

(Mendzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
Tragikus helyzetben az Alitalia
4000 embertől válik meg az Alitalia
Vezetőcsere előtt az olasz légitársaság

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!