2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A magyar piacra is vonatokat szállító, és a MÁV tavalyi tendere kapcsán magyar bíróság előtt pereskedő kanadai Bombardier szerdán hozta nyilvánosságra, hogy a januárral végződött pénzügyi évében 249 millió dolláros adózott eredményt ért el az egy évvel korábbi 88 millió dolláros veszteséggel szemben.

A vállalati közlemény alapján ebben a nagy eredményjavulásban közrejátszott, hogy az átszerveződéssel kapcsolatos költségeket tekintve a vállalat ezúttal jóval kisebb összeget állított be, mint a veszteséges pénzügyi évben.

A vállalat ugyanakkor azt is tudatta, hogy a 2004-ben kezdett átalakítások lényegében lezárultak (a nem az alapvető üzleti profilhoz tartozó érdekeltségek részbeni eladásával), bár még folyik a dolgozói állománycsökkentés.

A repülőgépeket és vasúti járműveket gyártó Bomardier eladásai 14,7 milliárd dollárt értek el, egy évvel korábban ezek értéke még 15,5 milliárd dollár volt, mert a vasúti járművekkel kapcsolatos bevételei csökkentek, elsősorban Nagy-Britannia és Németország piacán. Ugyanakkor a folytatódó tevékenységek rendkívüli költségekkel nem számoló üzemi eredménye az idén zárult pénzügyi évben 990 millió dollárra javult az előző évi 785 millió dollárról. Rendelésállománya január végén 31,6 milliárd dollár volt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!