3p

Tovább növelné a magyar fővárosból közvetlenül elérhető célállomások számát az éves eredményét a múlt héten nyilvánosságra hozó Germanwings. A Budapest-Hamburg járat leghamarabb jövőre indulhatna el. Marc-Kristian Gerdes, a diszkont-légitársaság hazánkért felelős menedzsere a Lufthansához fűződő "anyai kapcsolatról", a ferihegyi "deluxe-terminálról" és 30 ezer őrjöngő britről is mesélt az mfor.hu-nak.

Fapadosok Budapesten: táblázat! Teltházat várnak a foci-vb-re.

- Az egyértelműen a növekedést szolgálta, hogy tavaly 18 új Airbus A-319-es megvásárlásáról döntöttek. Hogyan áll most ezek beszerzése?

- Jelenleg az egyik legnagyobb problémánk, hogy a 22 darab gépünk (A319-esek, illetve A 320-asok) kevés a növekedéshez. Az első új repülőket júniusban fogjuk átvenni, 2008-ig pedig az összes szolgálatba áll. Tehát két-három év múlva 35 Airbusból áll majd a flottánk.

- S mire lesz ez elég a piacon? Szakértők szerint a fapados szegmensben az elkövetkező években "vérfürdő" lesz, s csak két-három cég maradhat talpon. Sőt, egyesek szerint a térségbeli piacon is csupán egy nagy diszkont légitársaságnak van hely...

- Az biztos, hogy két éven belül le fog zajlani egy konszolidációs folyamat, s néhány cég eltűnik majd a süllyesztőben. Ami a magyar piacot illeti: ennél több low cost légitársaságnak már nincs hely. A jövőben a már most itt lévő cégek fognak versenyezni egymással abban, melyikük tud több járatot indítani és újabb városokat bevonni kínálatába.

Élre tört a WizzAir

Másrészt sok múlik majd azon is, milyen szövetségi rendszert leszünk képesek kialakítani. A magyar piacon ez még nem divat, Németországban viszont már több példa is van erre, gondoljunk csak az Air Berlin és a Germania, illetve a dba és az LTU szoros együttműködésére.

Az első lépéseket már mi is megtettük: a Condor légitársasággal összekötöttük a weboldalunkat, a brit BMI-vel marketing-tevékenységben működünk együtt, a LOT diszkont leányvállalatával, a Centralwingssel pedig 2004 óta futnak közös projektjeink. A szövetség gyakorlati szinten a közös marketinget, értékesítést és az IT-területeket érinti. A jövőben is az ehhez hasonló együttműködésekben gondolkodunk.

- Az éppen aktuális tömegeseményekért tehát az eddigieknél is nagyobb harc várható. Már nyakunkon van például a júniusi németországi foci-vb, amin különösen nagyot kaszálhatnak a légicégek....

- A lehetőség valóban óriási, képzelje csak el, hogy a június 20-i kölni (itt van a Germanwings egyik bázisa - a szerk.) angol-svéd meccsre 30 ezer brit fog átruccanni, legalábbis az eddigi bejelentkezések szerint... Abban biztosak vagyunk, hogy a négy hét alatt a budapesti járatok is telt házzal repülnek majd, bár Magyarországon még csak most kezd növekedni az igény. A résztvevő országokban viszont már topon van a hangulat, nem is beszélve otthonról. Még akkor is, ha már most sejtjük, hogy a világbajnokot nem Németországnak fogják hívni...

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!