2p

Korlátozza az exportlehetőségeket, hogy több mint harminc országban az Egervin Rt. birtokolja az egri bikavér szóvédjegyet - állítják egri bortermelők. A cég vezérigazgatója tárgyalna a borvidéki hegyközségi tanáccsal, de igényli költségeik megtérítését.

Az ügy előménye, hogy Egri borvidék legnagyobb cége még a rendszerváltást megelőzően levédette az egri bikavér márkanevet, s ez Magyarországon ugyan már nem érvényesül, ám a világ több mint harminc országában igen - számol be a Világgazdaság.

Gál Lajos, az egri borvidéki hegyközségi tanács elnöke arról számolt be, hogy miután hazánkban megtámadták a bejegyzést, azt törölték is. Emellett az 1997-es bortörvény egyértelműen kimondja, hogy a márkanévnek csak kollektív tulajdonosa lehet. A külföldi névhasználat ügyében az elnök szerint semmit sem tudnak tenni, mivel valamennyi országban külön kellene pert indítani - írja a Világgazdaság.

A Világgazdaság beszámolója szerint Schuster Endre, az Egervin vezérigazgatója eltúlzottnak tartja az ügyet. Az Egyesült Államokban nyolc bikavér van a piacon, és egyik forgalmazását sem akadályozták meg. Az Egervin azzal, hogy az egri bikavért levédette, nemzeti értéket véd - állítja Schuster -, mondván, ezért nem léphetnek be a piacra a szerinte ilyen néven borokat készítő bolgárok és spanyolok.

Kapcsolódó anyagok
Hungaricumok: az EU-ban védettebbek lesznek
Megvédték az Unicumot
Bonyodalamk a "Győri" márkanév körül

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!