Sok magyar metrórajongó biztosan a budapestit, vagy valamelyik másik keleti blokki metróhálózatot említené. A jellegzetes, bordázott oldalú Metrovagonmas kocsik, a bunkerszerű, rekordmélyen vezető alagutak, vagy épp a gyönyörű moszkvai állomások miatt Kelet-Európa erős kandidáns. Az bizonyos, hogy a mindentől függetlenített, kompromisszummentes, a 70-80 km/h közlekedési sebességet is lehetővé tevő és óriási kapacitású metróépítés itt érte el csúcsát, talán a prágai, budapesti és harkovi hálózatokkal.
Biztos befutó lenne az első metrót építő London, a kissé lepukkant, de igazi amerikai életérzést sugárzó New York-i, vagy a zsúfolt tokiói metró is. Néhány vájt-fülű rajongó talán megemlítené a brazíliai Teresinát, amely az egyetlen város Budapesten kívül, ahol Ganz-MÁVAG gyártmányú vonatok is járnak a metrón.
Én azonban, talán személyes okokból, mégis Berlint mondanám. Annak idején a Gyermekvasút Szakmai versenyében elért eredményem miatt részt vehettem egy csere-látogatáson a Berlin keleti felé, a Wulheide-parkban működő ottani gyermekparkvasúton, és persze megismerkedhettem Berlinnel és a közlekedésével is. Ott szolgálhattam mozdonyvezetőként dízel- és gőzmozdonyon is, végezhettem jegyvizsgálatot, bár az egyetlen német mondat, amit tudtam, az a “Fahrkarten bitte!” volt, szóval fölöslegesen kérdezősködtek a Berlinerek, és bekerült az ellenőrzőmbe egy pecsét arról is, hogy Berlin Főpályaudvarán váltókezelőként működtem - akkor persze az még a kisvasúton volt, a mai, többszintes óriáspályaudvar még csak épülgetett. Akkor is lenyűgözött már a város sokszínűsége, és látható volt a gyermekvasutasokon keresztül a helyiek rajongása a városért.
Nade Berlin az EU egyik de facto fővárosa, ugyan mi egzotikus lehet a metrójában? Rögtön például az, hogy van neki három független hálózata is, amit tovább bonyolít, hogy a város mindig a történelem sodrásának közepében volt. A három hálózat a kisprofilos és nagyprofilos metró, valamint az igazi közösségi közlekedési gerinchálózat, az S-Bahn.
A berlinen belüli gyorsvasúti hálózatot az 1870-es években kezdték el különválasztani a hagyományos vasúttól, ekkor még persze gőzvontatással. 1882-ben épült meg a várost kelet-nyugati irányban kettészelő Stadtbahn, a városon belüli közlekedést is nagyban segítő négyvágányos magasvasút. Ekkor a vonatok természetesen még gőzvontatással közlekedtek, az 1920-as években villamosították harmadik sínes megoldással a Stadtbahnt és a belvárost körbeölelő Ringbahnt. A Stadtbahnon két villamosított vágány létesült, a másik kettőn a néhány megmaradt gőzüzemű elővárosi vonal vonatai és a távolsági vonatok közlekedhettek. Keletről többek között Erkner, Strausberg és Schöneweide, nyugatról Spandau és Potsdam lett bekötve a magasvasútba.
Az északról (például Oranienburgból és Hennigsdorfból) és délről (Wannsee, Teltow és Lichtenrade felől) a fejpályaudvarokra befutó vonalakat is összekötötték a Nord-Süd-Tunnel nevű alagúttal. Az alagút az Unter den Linden megállónál érintette a Brandenburgi kaput és a Reichstagot is, a Stadtbahnt a Friedrichstrasse állomásnál metszette.
Létrejött tehát egy nagyrészt alagútban vagy magasvasúton közlekedő, magasperonnal rendelkező, alsóvezetékes, zárt pályás gyorsvasúti hálózat. Ezt tehát akár nevezhetnék metrónak is. De nem tették, hanem 1930-ban bevezették az S-Bahn márkajelzést, méghozzá a valódi berlini metró, az U-Bahn mintájára. Az U-Bahn logója kék alapon fehér “U”-betű, az S-Bahné zöld alapon fehér “S”.
A metró eredetileg Berliner Hoch- und Untergrundbahnen (Berlini magas- és földalatti-vasutak) néven jött létre, amit a köznyelv először csak Untergrundbahnnak, később az U-Boot (Unterseeboot) mintájára U-Bahnnak kezdett becézni. Ez is egy zárt pályás, magasperonos, részben magasvasútként, részben alagutakban közlekedő városi gyorsvasúti hálózat, azonban jellegében több vonala (az úgynevezett kisprofilos hálózat U1-U4) inkább a budapesti Millenniumi Földalatti Vasútra hasonlít, és nem csak a vonatok sárga színében.
Ezek a vonalak több helyen szűk utcasarkokon kell beforduljanak, hasonlóan a párizsi metróhoz, és így nem mindig kimondottan gyorsak, az S-Bahn vonatai határozottan sebesebben és nagyobb kapacitással üzemelnek. Ha megnézzük a város vonalhálózati térképét, láthatjuk, hogy a metrók inkább kiegészítik a gerincvonalnak tekinthető S-Bahnt:
A MillFav-ra leginkább emlékeztető vonal a nagyon rövid U4, amely délen a Ringbahnt kapcsolja az U1-U3 U-Bahn-tengelyhez, és mindössze öt megállója van. A másik ilyen rövid metró az új Hauptbahnhof és a Brandenburger Tor között közlekedő U55-ös volt, de ezt mára sikerült összekötni a Kelet-Berlini U5-össel. Az U4-est azonban nem tervezik egyik irányban sem meghosszabbítani. A kisprofilos hálózat tulajdonképpen egy fonódó metróhálózat, néhány helyen New York-ot idéző, szegecselt magasvasúti viaduktokkal, látványos hidakkal, állomási csarnokokkal. De olyan izgalmas részletek is vannak, mint a jelentős vasúti gyűjteménnyel is rendelkező Deutsches Technikmuesum közelében a BVG közlekedési cég irodaházának épületén keresztültörő metrópálya.
A nagyprofilos hálózat sokkal jobban hasonlít a keleten megszokott nehézmetrókra. Vonalai különállóak, a vonatok aránylag nagy kapacitásúak (és fejlehajtás nélkül be tudok szállni), és kellőképp gyorsak is. A Berlini fal idején Nyugat-Berlinben ezek jelentették a legfőbb közlekedési megoldást, bár járt az S-Bahn is, de a Kelet-Német DR üzemeltette, nem túl magas színvonalon. Az U6-os vonal, amely a Nyugat-Berlinben fekvő Tegel és Tempelhof városrészeket kötötte össze, részben Kelet-Berlin alatt vezetett, ezeket az állomásokat az NDK lezárta, a vonatok megállás nélkül haladtak át.
Egy másik igazán izgalmas metróhálózata moszkvai metró, amely nemrég lett 86 éves. Születésnapja tiszteletére a moszkvai metró vonatfelvonulást szervezett, a vonalon különböző korszakok kocsijai közlekedtek, 1973-astól a legmodernebb Moszkva-2020 nevű típusig. Moszkvában a metró a legfontosabb közlekedési eszköz, amelyet emberek milliói használnak nap mint nap. Az ottani metró érdekes és hasznos újításai közé tartoznak a digitális szolgáltatások. Korábban készpénzre volt szüksége az embernek a metrón való utazáshoz. Mostantól bankkártyával, okostelefonnal és újabban a FacePay szolgáltatással is fizethet az utazásért. A "Trojka" (egy univerzális kártya a városi tömegközlekedés fizetésére) már online is feltölthető, és hamarosan virtuálissá válik.
A nápolyi metró (Metropolitana di Napoli) műalkotásnak is nevezhető. A metró építése 1911-ben kezdődött, de ezt a metrót a mai napig bővítik. Az egyik közelmúltbeli fejlemény egy ambiciózus terv, amely az új metróállomások tervezését és elrendezését számos kortárs művészre és építészre bízza. Jelenleg 90 olasz és külföldi művész több mint 180 alkotása díszíti az 1-es és 6-os metró állomásait.
Hongkongban, akárcsak Szöulban, a vonatokat automata módon irányítják. És ez nagyszerű, hiszen kevéssé valószínű, hogy a vezető elalszik. A platformokat egy speciális „üvegfal” védi megbízhatóan, hogy véletlenül se essen a sínre senki, aki siet. Minden állomáson speciális járólappal burkolják a padlót, így a vakok önállóan és szabadon bejuthatnak a kocsikba. A tömegközlekedésre való kártyával pedig akár boltokban is lehet fizetni.
Minden modern metropolisz számára a metró a leggyorsabb és legkényelmesebb közlekedési mód. Azt azért meglehetősen nehéz kiszámítani, hogy a Föld hány lakosa használja ezeket a gépeket. Annak ellenére, hogy egy ember átlagosan öt percnél kevesebbet tölt az állomásokon, az építészek és művészek igyekeznek művészettel és szépséggel megtölteni a föld alatti tereket. A mérnökök és technikusok pedig maximális kényelmet igyekeznek biztosítani az utasoknak.
Szerző: Takács Bence közlekedésbarát, fizika-technika-informatika szakos tanár, a portoftrans.net alapítója és a falujaromotorvonat.blog.hu szerzője.
